Észak-Korea nem tárgyal az USA-val

Észak-Korea egyelőre kizárja az újabb munkamegbeszéléseket a nukleáris leszerelésről az Egyesült Államokkal – közölte a KCNA észak-koreai hírügynökség vasárnap a phenjani külügyminisztériumra hivatkozva, miután az előző nap megszakadtak a Stockholmban folytatott egyeztetések.

Észak-Korea nem fog tovább tárgyalni, míg az Egyesült Államok nem foganatosít „gyakorlati intézkedéseket”, hogy változtasson a kommunista országgal szembeni ellenséges politikáján – szögezte le a tárca.

Kim Mjong Gil észak-koreai főtárgyaló szombaton Stockholmban arról beszélt: „A tárgyalások nem feleltek meg várakozásainknak, és végül megszakadtak (…) A semmilyen eredményhez nem vezető tárgyalások meghiúsulása kizárólag az Egyesült Államok hibája, amely nem hagyott fel a szokásos hozzáállásával”. „Csalódtunk az Egyesült Államokban, amely semmit sem hozott magával a tárgyalóasztalhoz” – idézte az észak-koreai főtárgyalót a Dagens Nyheter című svéd lap.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor jó megbeszélésekről számolt be. Morgan Ortagus közölte: az észak-koreai főtárgyaló nyilatkozata nem tükrözi a nyolc órás tárgyalások „tartalmát és légkörét”. Hozzátette: az amerikai fél elfogadta Svédország meghívását Stockholmba, hogy két hét múlva folytassák az egyeztetéseket.

Helyi idő szerint vasárnap este a phenjani külügyminisztérium viszont azt vetette Washington szemére, hogy félrevezeti a közvéleményt „egy olyan teljességgel megalapozatlan történet terjesztésével, miszerint mindkét fél hajlandó az újabb találkozóra”. A közlemény szerint a stockholmi megbeszélések „azt a benyomást keltették, hogy (Washingtonnak) nincs politikai szándéka az amerikai-észak-koreai kapcsolatok javítására, és a bilaterális kapcsolatokat mindössze saját pártos belpolitikai érdekeire akarja felhasználni”.

A tárca hangsúlyozta: Észak-Korea nem kíván „ilyen kiábrándító  tárgyalásokon részt venni”, míg az Egyesült Államok „lényegi lépést nem tesz, hogy teljességgel és visszavonhatatlanul felhagyjon az Észak-Koreával szembeni ellenséges politikájával”.

A kommunista ország minisztériuma egyben rávilágított: ez az amerikai politika Észak-Korea biztonságát és létét fenyegeti, valamint akadályozza népének fejlődését. Phenjannak így nem marad más választása, mint a nukleáris fegyverek fejlesztése, hogy szembeszegülhessen az ország megszállását célzó amerikai összeesküvéssel – teszi hozzá a tárca állásfoglalásában.

Stockholm, 2019. október 5.
Az észak-koreai delegáció tagjai távoznak Észak-Korea stockholmi nagykövetségéről 2019. október 5-én. A svéd fővárosban amerikai-észak-koreai munkamegbeszélések kezdődtek a nukleáris leszerelésről.
MTI/EPA/Yonhap

Észak-Korea a héten jelentette be, hogy a phenjani és az amerikai kormányzat képviselői szombaton munkamegbeszélést tartanak a nukleáris leszerelésről, és így felújítják a nyolc hónappal ezelőtt Hanoiban tartott csúcstalálkozó óta megszakadt diplomáciai erőfeszítéseket.

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az idén februárban a vietnami Hanoiban találkozott. Az amerikai tárgyaló delegáció akkor azt követelte Phenjantól, hogy teljes mértékben adja fel atomfegyverzetét és ballisztikusrakéta-programját. Az észak-koreai tárgyalófél cserében az országa ellen hozott szankciók enyhítését kérte, eredménytelenül. Az amerikai elnök és az észak-koreai vezető idén júniusban tartott újabb, rövid találkozóján a panmindzsoni demilitarizált övezetben már szóba került a tárgyalások újraindítása, de eddig még nem került sor rá.

John Bolton, az amerikai elnök nemrégiben menesztett nemzetbiztonsági tanácsadója hétfőn egy washingtoni kutatóintézetben tartott előadásában élesen bírálta Donald Trump Észak-Koreával kapcsolatos politikáját, és azt a véleményét hangoztatta, hogy Észak-Korea „a jelenlegi körülmények között soha nem fogja önként feladni az atomprogramját”.

Észak-Korea szerdai közlése szerint sikeresen tesztelte egy új típusú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétáját (SLBM). A Reuters hírügynökség szerint a mostani kísérlet volt a legprovokatívabb Észak-Korea részéről azóta, hogy 2018-ban ismét felvette a párbeszédet az Egyesült Államokkal. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatai tiltják Észak-Korea számára a ballisztikusrakéta-technológia alkalmazását.

Washington provokációként értékeli az észak-koreai rakétakísérletet

Elég reménytelennek tűnik Észak-Korea megszelidítése

Forrás: MTI/dpa/Reuters/AP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »