Megkezdődik a gyártás a Tesla új kínai üzemében

A terveknek megfelelően októberben kezdi meg a termelést a Tesla kétmilliárd dolláros beruházással létesült sanghaji üzeme, amely a vállalat tervei szerint az év végéig heti ezer Model 3 elektromos autó legyártásával járulna hozzá a cég idei 500 ezres gyártási célkitűzésének teljesítéséhez.

„Októberben kezdjük meg a gyártást, bár a termelési kapacitásra kitűzött cél elérése még több tényezőtől függ, egyebek között a beérkezett megrendelésektől, valamint az újonnan felvett alkalmazottak és a beszállítói lánc teljesítményétől” – tájékoztatta a Reuters hírügynökséget egy belső forrás. A Tesla hivatalosan nem reagált a hírügynökség érdeklődésére.

A Tesla sanghaji üzeme az egyre éleződő amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek és a csökkenő kínai autóeladások közepette kezdi meg termelését.

Augusztusban már sorban a második hónapban csökkent az elektromos autókat is magában foglaló alternatív hajtású „NEV” (New Energy Vehicles) járműkategória értékesítési volumene Kínában. Az éves eladások az eredetileg jelzett 1,6 millió helyett a legfrissebb prognózisok szerint legfeljebb az 1,5 milliós számot érik majd el. A Tesla azonban jobban teljesített konkurenseinél a lassuló növekedési ütemű piacon, az LMC Automotive piackutató cég adatai szerint az év első hét hónapjában a Model 3 sikerének köszönhetően 98 százalékkal növelte kínai eladásait.

A Tesla kínai piacba vetett bizalmát az is mutatja, hogy új létesítmények kivitelezésébe – egyebek között egy akkumulátor egységeket összeszerelő üzem építésébe – kezdett a meglévő telephelyén. Akkumulátor technológiában jártas mérnököket toborzó álláshirdetései is a telephely gyártási profiljának bővítésére utalnak, bár a projektet a cég hivatalosan még nem jelentette be.

A Tesla Model 3 elektromos autó gyártására épülő kínai üzem kapacitása az első kivitelezési fázisban évi 250 ezer, majd a második fázisban évi 500 ezer autó lesz.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »