Az olajárak elszállására figyelmeztet a szúdi koronaherceg

Donald Trump amerikai és Haszán Róháni iráni elnök tárgyalásait szorgalmazta Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös abban az interjúban, amelyet vasárnap este sugárzott az amerikai CBS televízió 60 perc című heti magazinműsora.

A 34 éves koronaherceg az interjúban úgy fogalmazott: „abszolút szükség lenne” a két elnök egyeztetésére és egy új atomegyezmény kimunkálására, de szerinte Teherán „nem akar tárgyalóasztalhoz ülni”.

Mohamed bin Szalmán szerint, ha a nemzetközi közösség nem lép fel erőteljesen és határozottan Irán elrettentésére, akkor a helyzet további eszkalálódására lehet számítani, és ez „veszélybe sodorja majd a világ érdekeit”. A herceg arra figyelmeztetett: ha a feszültség nem enyhül a térségben, az olajárak az egekbe szöknek majd. „Olyan magas lesz az olaj ára, amit a mi életünkben még nem tapasztaltunk” – hangoztatta.

A Szaúd-Arábia és Irán közötti viszony különösen megromlott az utóbbi hetekben, miután dróntámadás érte az egyik szaúdi olajlétesítményt. A szeptember 14-i támadásért a Teherán támogatását élvező jemeni húszik vállalták a felelősséget, de Washington és Rijád közvetlenül Teheránt tette felelőssé. Haszán Róháni iráni elnök és Mohamed Dzsavád Záríf, a perzsa diplomácia irányítója azonban határozottan cáfolta, hogy országának köze lett volna a támadáshoz.

Az USA fegyvereket és katonákat küld Szaúd-Arábiába

Megugrottak az olajárak a szaúdi olajóriást ért dróntámadások miatt

A CBS televízió műsorában a szaúdi trónörökös azt mondta: reméli, hogy sikerül elkerülni a katonai választ, s egyúttal hangsúlyozta, hogy egy szaúdi-iráni háborúnak messzemenő, és nemcsak a térséget érintő következményei lennének. „Ebben a térségben található a világ energiahordozóinak 30 százaléka, itt bonyolódik a globális kereskedelem mintegy 20 százaléka, és itt összpontosul a világ bruttó össztermékének (GDP) 4 százaléka” – mondta Szalmán herceg.

Az interjúban nagy teret szenteltek Dzsamál Hasogdzsi szaúdi rendszerkritikus újságíró 2018 októberében Isztambulban végrehajtott meggyilkolásának. A brutális gyilkosságot egy – a trónörököshöz közel állónak mondott – szaúdi osztag tagjai követték el a királyság isztambuli főkonzulátusának épületében. A csoport két tagja, Szaúd-Al-Kahtáni és Ahmed Asziri a trónörökös tanácsadója volt, és bár őket utólag lemondatták, sajtóértesülések szerint Al-Kahtáni továbbra is Szalmán herceg bizalmasa.

Mohamed bin Szalmán vasárnap este „gyűlöletes bűncselekménynek” nevezte a történteket, és úgy fogalmazott: azért „teljes felelősséget vállal”, hiszen gyakorlatilag ő Szaúd-Arábia irányítója, és a gyilkosságot a szaúdi kormányzatnak dolgozó emberek követték el. Tagadta azonban, hogy a gyilkosságot az ő „megrendelésére” követték volna el, és hozzátette: ha bárkinek információja van az ő közvetlen érintettségéről a bűnügyben, akkor azt okvetlenül hozza nyilvánosságra.

Forrás: MTI

Friss hírek