Kamatot vágott a brazil jegybank

A brazil jegybank a piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, történelmi mélypontra, 5,5 százalékra csökkentettet az alapkamatot.

A jegybank kamatdöntő bizottsága, a Copom azt közölte, hogy az intézkedéssel a brazil gazdaság nemrég beindult növekedését kívánja segíteni. Szakértők szerint a jegybank az idén még alacsonyabbra, 5 százalékra csökkentheti az alapkamatot, amit jövőre is ezen a szinten tart majd. A jegybank december 11-én tartja legközelebbi kamatdöntő ülését.

A központi bank közleményében megjegyezte, hogy „kockázatokat jelent a brazil gazdaságra a globális gazdaság növekedésének lassulása”.

Brazília gazdasága az első negyedévben 0,1 százalékkal zsugorodott, először jegyeztek fel gazdasági visszaesést 2016 óta, a második negyedévben azonban már 0,4 százalékkal erősödött. Brazília Latin-Amerika legnagyobb és egyben a világ hetedik legnagyobb gazdasága.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »