Marad a politikai patthelyzet Izraelben

Sem a jobboldali kormányzó Likud, sem az ellenzéki centrista Kék-fehér párt nem tud kormányt alakítani Izraelben a keddi parlamenti választási eredmények alapján – jelentette a helyi média szerdán.

A tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna értesülése szerint a szavazatok közel kilencvenkét százalékos, nem hivatalos feldolgozottsága alapján a két legnagyobb párt harminckét-harminckét mandátumot szerzett a százhúsz tagú kneszetben.

A hírek szerint Benjámin Netanjahu, a Likud vezére bizonyosan nem tudja létrehozni a „természetes szövetségeseiből” álló újabb koalíciót, és nincs elég ereje a kneszet ismételt feloszlatására sem, ahogy az áprilisi választások után volt.

Netanjahu éjszakai beszédében kijelentette, hogy Izraelnek erős, stabil és cionista kormányra van szüksége, de nem részletezte, hogy mit ért ez alatt. Ugyanakkor hangoztatta, hogy szerinte arabok nem lehetnek részei a kormánynak. Szónoklata alatt a tömeg azt kiabálta, hogy nem akarnak egységkormányt.

Tel-Aviv, 2019. szeptember 18.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, a jobboldali Likud párt vezetője a párt eredményváró rendezvényén az előrehozott izraeli parlamenti választás napján, 2019. szeptember 17-én Tel-Avivban.
MTI/EPA/Abir Szultan

Beni Ganz, a Kék-fehér párt vezetője az első exit poll eredmények bejelentése után több órával megtartott beszédében óvatosan bizakodó volt, s türelmet kért a párt lelkes éltetőitől. A tévé szerint a politikus megkezdte a koalíciós tárgyalások előkészítését, és közölte: az összes párttal tárgyal – egyik első lépéseként felhívta az Egyesült Arab Lista vezetőjét.

A mérleg nyelve – az előzetes várakozásoknak megfelelően – a kilenc parlamenti helyet szerzett Avigdor Liberman lesz, aki korábbi ígéretéhez hűen bejelentette, hogy szerinte csakis egységkormány jöhet létre, amelyben pártjával ő is szerepet vállal.

Libermanhoz hasonlóan a Kék-fehér párt is világi egységkormányt ígért az ultraortodox pártok kihagyásával, de a Kék-fehér csakis akkor szövetkezik a Likuddal, ha azt nem Netanjahu vezeti. Ezért a választási eredmények kétségessé teszik a kormányfő jövőbeli politikai szerepvállalását, valamint azt is, hogy korrupciós ügyeiben parlamenti mentelmi jogot tudjon elérni egy esetleges vádemelés esetén. A közeli napokban várhatóan jelentős nyomás nehezedik a Likud politikusaira, hogy tartsanak választásokat a párt elnöki tisztségére.

Izraelben nagy jelentőséget tulajdonítanak a 3,25 százalékos kiesési küszöb körüli pártoknak, mert bejutásuk, illetve kívül rekedésük döntő befolyással volt a politikai térkép kialakulására. Az előrejelzések szerint most úgy tűnik, végül bejutott mind a két kisebb baloldali párt, a Demokratikus Tábor és a szociáldemokrata Munkapárt-Híd választási szövetség is, kívül maradt viszont a nyíltan arabellenes Zsidó Hatalom (Ocma Jehudit).

  • Kapcsolódó cikkeink:

Reuven Rivlin államfő bejelentette, hogy a végleges eredmények alapján minél hamarabb megbeszéléseket szeretne kezdeni a pártok képviselőivel, és mindent elkövet egy stabil kormány gyors megalakítása érdekében az erre legalkalmasabb jelölt megbízásával.

Forrás: MTI

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »