Amerikai katonai segélyt kap Ukrajna

Washington engedélyezte csaknem 400 millió dollár katonai segély folyósítását Ukrajnának – erősítette meg Kijev washingtoni nagykövetsége a hírügynökségekben megjelent információkat.

A külképviselet a Facebook közösségi portálon azt írta, hogy 250 millió dollárt az amerikai védelmi minisztérium költségvetéséből irányoznak elő Ukrajnának, 141,4 millió dollárt pedig a külügyminisztérium büdzséjéből.

A segély haditechnikai eszközök és hadfelszerelések beszerzésére, valamint szolgáltatásokra fordíthatók, erősítendő az ukrán hadsereg védelmi képességét. „Ez a katonai támogatás az Egyesült Államok részéről az ukrán népnek az orosz agresszió elleni harchoz az országaink stratégiai partnerségéről tanúskodik, és komoly hozzájárulást jelent az európai és az euroatlanti biztonság megerősítéséhez” – írta az ukrán nagykövetség.

Az UNIAN hírügynökség azt írta, hogy a szóban forgó összeg folyósítását Washington korábban visszatartotta, miután Donald Trump amerikai elnök utasította Mark Esper védelmi minisztert és John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadót az Ukrajnának szánt katonai segélyprogram felülvizsgálatára.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »