A török elnök atomrakétákat szeretne

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán felvetette, hogy más fejlett nyugati államokhoz hasonlóan Törökországnak is szüksége lenne nukleáris rakétákra.

„Egyes országok rendelkeznek nukleáris robbanófejjel ellátott rakétákkal, és nem csak egy vagy kettő. De ők azt mondják, nekünk nem lehet ilyen fegyverünk. Ezt nem fogadhatom el” – jelentette ki Erdogan a Törökország központi részén fekvő Sivas városában tartott gazdasági fórumon.

A török elnök azt állította, hogy szinte minden fejlett állam rendelkezik atomfegyverekkel, s homályosan utalt egy volt államfőre, amelynek országa – mint fogalmazott –  7500 nukleáris rakétával rendelkezett. Arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak 12 500, Oroszországnak pedig 15 ezer nukleáris robbanófeje van. Hozzátette: „Izraelnek a szomszédságban is van. Igen. És mindezt megfélemlítésre használja”.

Erdogan – mint arra a hírügynökség emlékeztetett – Izrael kemény bírálójának számít. Többször hangoztatta azt, hogy a zsidó állam „a nácikhoz hasonló módszerekkel” jár el a palesztinokkal szemben.

A NATO tagállam Törökország ratifikálta mind a nemzetközi atomcsendegyezményt, mind az atomsorompó-szerződést. Miközben az ország hadserege a második legnagyobb a NATO tagállamok sorában, addig az utóbbi években számos kérdés merült fel a nyugati katonai szövetség iránti elkötelezettségét illetően.

Az Egyesült Államok ismételt figyelmeztetései és szankciós fenyegetései ellenére Ankara nemrég orosz gyártmányú Sz-400-as rakétavédelmi rendszert vásárolt Moszkvától. A NATO-tag Törökországot az Sz-400-asok vásárlása miatt az Egyesült Államok kizárta az F-35-ös amerikai vadászgép fejlesztési programjából.

Második szakaszához ért az orosz SZ-400-as rendszer törökországi telepítése

Mélyül a vita Törökország és az USA között

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »