Oroszország egyelőre nem fog az INF-szerződésben betiltott rakétákat telepíteni

Oroszország fog gyártani, de nem telepít majd elsőként olyan rakétákat, amelyeket az Egyesült Államok által felmondott, a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló INF-szerződés betiltott – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum csütörtöki plenáris ülésén.

Putyin aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok az észak-koreai fenyegetésre hivatkozva olyan rakétákat telepíthet majd Japánba és Dél-Koreába, amelyek képesek elérni Oroszország jelentős területeit. Hozzátette, hogy a fórumon jelen lévő Abe Sindzó japán miniszterelnökkel ezt a kérdést nem vitatta meg.

Abe azt mondta, hogy Washingtontól nem érkezett kezdeményezés japán területen való rakétatelepítésre. A már a szigetországban lévő rakétákkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy azok védelmi rendeltetésűek, japán tulajdonban vannak, Tomahawk típusú manőverező repülőgépek indítására pedig nem alkalmasak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Putyin „szimmetrikus választ” adna az amerikai rakétatesztre

Két és fél hét kellett az első amerikai rakétateszthez

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »