Létrejött az amerikai űrparancsnokság

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepség keretében hivatalosan is létrehozta az Egyesült Államok űrparancsnokságát.

Az ünnepségen – amelyen részt vett Mike Pence alelnök és Mark Esper védelmi miniszter is – miután kibontották az Egyesült Államok új haderőnemének zászlaját, az elnök rövid beszédében méltatta az űrparancsnokság jelentőségét. Mint mondta: „történelmi nap” ez az amerikai haderő számára, mert ezzel „elismerjük a világűr elsődleges fontosságát az amerikai nemzetbiztonságban és nemzetvédelemben”.

Az elnök bejelentette, hogy az űrparancsnokságot a légierő egyik négycsillagos tábornoka, John Raymond vezeti majd, akinek kinevezését a szenátus júniusban már jóváhagyta. Elsődleges feladata – Trump szavai szerint – annak biztosítása lesz, hogy „senki ne kérdőjelezze meg és ne fenyegesse Amerika fölényét a világűrben”.

Trump kifejtette, hogy a parancsnokság az Egyesült Államok által létfontosságúnak nevezett érdekeit védelmezi majd a világűrben, amelyet a következő háborúk színhelyének nevezett. „Azt hiszem, ez mindenki számára nyilvánvaló” – fűzte hozzá.

Washington, 2019. augusztus 30.
Donald Trump amerikai elnök (j) és John Raymond, a légierő egyik tábornoka kezet fog az Egyesült Államok űrparancsnokságának létrehozása alkalmából tartott ünnepségen a washingtoni Fehér Ház Rózsakertjében 2019. augusztus 29-én.
MTI/EPA/Michael Reynolds

A védelmi minisztériumban valójában még tart az űrparancsnokság szervezése, bár már 287 munkatársa van. A Fehér Háznak még meg kell győznie a kongresszust az űrparancsnokság haderejének költségvetéséről. Amerikai sajtóértesülések szerint egyes részletkérdésekben egyelőre eltér a kormányzat és a törvényhozók álláspontja.

Űrparancsnokság már korábban is létezett, 1985-ben hozta létre Ronald Reagan akkori amerikai elnök, de ezt 2002-ben megszüntették, miután a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után átszervezték a Pentagont. Donald Trump 2018 márciusában vetette fel az újbóli létrehozását, kifejtve, hogy a légierő nem képes maradéktalanul ellátni az űrbiztonsági feladatokat, az amerikai űrdominancia biztosítását. Az elnök Oroszország és Kína térnyerését említette az űrfegyverzetek kiépítésében.

Az űrparancsnokság az amerikai haderő tizenegyedik harci parancsnoksága lesz. A többi parancsnokságot az általuk felügyelt térségekről nevezték el. Az új szervezetnek nem lesz feladata a Földön kívüli élet kutatása.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »