Nem pénzelik tovább a kormánypárti alapítványokat Isztambulban

Isztambul közelmúltban megválasztott ellenzéki főpolgármestere, Ekrem Imamoglu megszüntette öt kormányközeli alapítvány önkormányzati támogatását, köztük olyanokét, amelyek vezetésében még Recep Tayyip Erdogan török elnök gyerekei is helyet kaptak – írta kedden internetes kiadásában a Sözcü című vezető török ellenzéki napilap.

Az isztambuli önkormányzat közleményére hivatkozó híradás szerint az alapítványok között szerepel a Törökországi Ifjúsági és Oktatásszolgáltató Alapítvány (Türgev), amelynek elődjét 1996-ban Erdogan alapította a metropolisz főpolgármestereként.

A főpolgármesteri hivatal keddi közleménye szerint az önkormányzat eddig csaknem 357,5 millió lírát (mintegy 18 milliárd forint) fizetett ki. A hivatal tudatta, hogy bizonyos együttműködések vita tárgyát képezték a nyilvánosság előtt, ami miatt Imamoglu vizsgálatot rendelt el. Mint rámutattak: az önkormányzat diákotthon-építéshez, ingatlanbérléshez, karbantartási és felújítási munkálatokhoz, utaztatáshoz, valamint étkeztetéshez nyújtott anyagi támogatást az alapítványoknak.

Ugyancsak jelezték: a kormányközeli alapítványok egyes folyamatban lévő építkezései – köztük ifjúsági központok, sportlétesítmények, parkolóházak – sorsáról mostantól az önkormányzat határoz.

Imamoglu kedden újságíróknak nyilatkozva hihetetlennek minősítette, hogy az önkormányzat az egyik alapítvány utaztatását és étkeztetését 56,5 millió lírával (nagyjából 2,8 milliárd forint) támogatta. Az isztambuli önkormányzat honlapján is szó szerint közzétett nyilatkozat szerint Imamoglu arról is beszámolt, hogy a Türgev 165 millió lírát (megközelítőleg 8,3 milliárd forint) kapott egy épület felhúzásához. „Ezentúl az az épület a nemzeté, az isztambuliaké, az isztambuliakat szolgálja” – hangsúlyozta a főpolgármester, fogadkozva, hogy „ez még csak a kezdet”.

Imamoglu lépésére röviddel azután került sor, hogy a török belügyminisztérium terrorizmusra hivatkozva múlt hétfőn menesztette a délkeleti, főként kurdok lakta országrészben Diyarbakir, Mardin és Van polgármesterét. Imamoglu azokra a híresztelésekre, miszerint esetleg őt is eltávolítják hivatalából, kedden azt mondta: a népakarat mindenek előtt való. „Leírhatatlan, hogy milyen erősnek érezzük magunkat a népakaratnak köszönhetően” – fogalmazott. Az isztambuli főpolgármester egyúttal elszomorítónak és értelmetlennek nevezte ezeket a híreszteléseket, és úgy vélte, hogy a társadalom nem hisz ezeknek.

Imamoglu, aki a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt nevében indult a március végi helyhatósági választáson, 13 ezer 700 szavazattal győzött a sokmilliós metropoliszban. Az eredményt azonban a kormánypárt szabálytalanságokra hivatkozva megtámadta, az illetékes hatóság pedig érvénytelenítette az eredményt. A voksolást június 23-án ismételték meg, amikor Imamoglu előnye már a 806 ezer 400 voksot is meghaladta. Az Erdogan vezette iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 15 év után először veszítette el a legnépesebb török város vezetését, aminek okát megfigyelők a romló gazdasági helyzetben látták.

Másodszor is átvette megbízólevelét Isztambul új főpolgármestere

A nép győzelméről cikkezik az ellenzéki török sajtó

Keddi beszámolója végén a Sözcü felidézte Imamoglu április 4-én tett nyilatkozatát. A politikus akkor azt mondta: véget ért az az idő, amikor az önkormányzat személyeket, alapítványokat, egyesületeket szolgál ki. „Megkezdődik az isztambuliak szolgálatának korszaka” – hangoztatta.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »