Közös üzemet épít Lengyelországban a Peugeot és az Opel

Új Opel-Peugeot haszongépjármű-gyártó üzem létesül a dél-lengyelországi Gliwice városban 230 millió eurós beruházással – jelentette be sajtókonferencián Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

Ellentétben azzal, hogy nagy autógyárak fúziója általában üzemek bezárásához szokott vezetni, a Peugeot nemcsak hogy a személygépkocsi-gyártás folytatása, de haszongépjárművek gyártásának a megkezdése mellett döntött Lengyelországban. Mindez a lengyel dolgozók, mérnökök, illetve a cégvezetés munkájának szóló nagy elismerés a vállalat részéről – mutatott rá Morawiecki.

A mintegy háromszáz munkahelyet teremtő beruházással az immár több mint húsz éve személygépkocsikat gyártó gliwicei üzem két és fél év múlva már haszongépjárműveket is fog gyártani a PSA Group számára, mégpedig évi 100 ezres kapacitással.

A lengyel miniszterelnök elmondása szerint az autóipar 15 százalékát adja a lengyel exportnak, vagyis „különösen fontos alkotórésze az egész lengyel gazdaságnak. Mindemellett a technológiai haladás, az innováció és gyártási folyamatok fejlesztésében is kulcsszerepet tölt be” – fogalmazott. Megjegyezte, hogy az autóipari beruházásoknak köszönhetően Lengyelország a technológiai fejlődés éllovasai közé sorolhat be.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »