A német alkancellár ringbe száll az SPD elnöki tisztségéért

Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter is elindul a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökválasztásán – jelentette pénteken a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió.

A politikus szóvivője megerősítette az indulási szándékáról szóló sajtóértesüléseket. Elmondta, hogy Olaf Scholz egyelőre partnert – egy SPD-s női politikust – keres, akivel párban vesz majd részt az elnökválasztáson. Scholz az első szociáldemokrata kormánytag és az első vezető SPD-s politikus, aki vállalkozik a megmérettetésre.

Az előző pártelnök, Andrea Nahles júniusi távozása után még azt mondta, hogy nem indul, mert nem lehet megfelelően ellátni egyszerre a miniszteri, alkancellári és pártelnöki tisztséget.

A Deutschlandfunk szerint Olaf Scholz bejelentkezése azt jelzi, hogy az országosan ismert és elismert politikusok távolmaradása miatt az SPD-nél attól tartanak: a megújulás nyitányának szánt elnökválasztási folyamat nem lendületbe hozza a pártot, hanem újabb kínos kudarccal végződik.

Az SPD elnöki, illetve társelnöki tisztségére szeptember 1-jéig lehet jelentkezni, egyénileg vagy párban. Páros jelentkezők esetében legalább az egyik pályázónak nőnek kell lennie. A tisztségekre párttagok jelentkezhetnek, az indulás feltétele legkevesebb egy tartományi vagy kerületi, vagy legkevesebb öt területi pártszervezet támogatása.

Eddig mintegy tucatnyian jelentkeztek – csaknem valamennyien kevéssé ismert, az SPD második vonalához tartozó politikusok. Eddig az egyetlen kivétel Michael Roth szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselő, a külügyminisztérium Európa-ügyi államminisztere, aki egy észak-rajna-vesztfáliai helyi politikussal, Christina Kampmann-nal pályázik. Eddig csak ők teljesítették az indulás feltételeit, a többiek csak a szándékukat jelezték.

Két társelnököt kapnak a német szociáldemokraták

Végveszélybe került a Német Szociáldemokrata Párt

Az SPD a legrégebbi német párt és a világ első szociáldemokrata pártja. A májusi európai parlamenti választáson a szavazatok 15,8 százalékát gyűjtötte össze, ami 11,5 százalékpontos visszaesés az előző, 2014-ben tartott EP-választáson szerzett 27,3 százalékhoz képest, és valamennyi országos szintű választást tekintve a leggyengébb eredménye.

Andrea Nahles a választás után egy héttel mondott le a pártelnöki tisztségről. A Bundestag-frakció éléről is távozott és képviselői mandátumát is visszaadta. A párt vezetését háromfős testület vette át ideiglenesen, a tisztújítás lezárásáig. A párt országos választói támogatottsága időközben tovább süllyedt, a 11-13 százalékos sávban van.

A tervezett menetrend szerint az elnök-, illetve társelnökjelöltek szeptembertől országszerte 23 regionális konferencián mutatják be elképzeléseiket. A csaknem 440 ezer fős tagság ugyancsak szeptember elejétől választhat a pályázók közül.

A pártszavazás eredményét október 26-án ismertetik. Az elnöki vagy a két társelnöki tisztség elnyeréséhez legkevesebb 50 százalék plusz egy szavazat szükséges, ennek hiányában második fordulót rendeznek a két-két legsikeresebb jelölt vagy jelöltpáros részvételével.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »