Már a légiközlekedésben is gondot okoz a hongkongi tüntetéshullám

A hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése helyi idő szerint hétfőn kora délután elrendelte az aznapi járatok törlését, miután több ezer résztvevős kormányellenes tüntetés lehetetlenítette el a repülőtér zavartalan üzemeltetését – derül ki a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán közzétett tudósításból.

A már úton lévő, beérkező járatoknak engedélyezték a leszállást, de a kimenő járatokat egyelőre felfüggesztették a Hongkong Lantau-szigetén található, a világ egyik legforgalmasabbjának számító nemzetközi légikikötőben.

A hónapokkal ezelőtt kezdődött, egyre hevesebbé váló tiltakozáshullám részeként zajló ülőtüntetés negyedik napja tart a repülőtéren. A tüntetők és a rendőrök vasárnap este ismét többször összecsaptak, mintegy 40 sérültet kellett kórházba szállítani. Az ellátásra szorulók közül egy nő, akit a rendőrök babzsáklövedékkel találtak el, elveszítheti a jobb szemét a sérülése következtében – írta a SCMP az eset részleteit ismerő orvosra hivatkozva. A hétfői demonstráción ezért több résztvevő szemfedőt visel, illetve szemet ábrázoló transzparenst tart a kezében.

A vasárnapi összecsapások során a tiltakozók közül néhányan téglákat és Molotov-koktélokat dobtak a rendőrökre, akik könnygázzal és gumibotokkal igyekeztek oszlatni a tömeget. A SCMP beszámolója szerint vasárnap fordult elő először az, hogy a rendőrök zárt helyen – egy vonatállomáson – vetettek be könnygázt a demonstrálók ellen. Az összecsapásokról készült és az interneten közzétett videofelvételeken a gumibotokkal támadó rohamrendőrök elől menekülő tüntetőket és földön fekvő sérülteket lehet látni.

Éjfél után a hongkongi kormányzat nyilatkozatot adott ki, melyben elítélte a tüntetők cselekményeit, és felszólította a lakosságot, hogy mondjon nemet az erőszakra, és működjön közre a rend helyreállításában. A hongkongi kormányzat ezzel Peking múlt héten kinyilvánított üzenetét visszhangozta.

Hongkong, 2019. augusztus 12.
A felfüggesztett kiadatási törvény végleges visszavonását követelő tüntetők a hongkongi nemzetközi repülőtéren 2019. augusztus 12-én.
MTI/AP/Vincent Thian

A kínai sajtóban megjelenő anyagok továbbra is a tüntetők erőszakos tetteinek bemutatására helyezik a hangsúlyt. A CGTN kínai nemzetközi televízió hírportálja például az összecsapásokban megsérült rendőröket mutatott be, míg az ugyanitt közzétett videofelvételek képkockáin az utcán lobogó tűzrakás és vasrudakkal, illetve egyéb tárgyakkal felszerelt fekete ruhás tüntetők voltak láthatók, a rendőrség tömegoszlatói akciói nem.

Jang Kuang, a kínai kormány hongkongi és makaói ügyekért felelős irodájának szóvivője hétfőn elmondta: „a szélsőséges tüntetők különösen veszélyes tárgyakkal támadtak a rendőrökre, ami már önmagában bűncselekménynek számít, és a terrorizmus első jeleiről árulkodik”.

A tüntetéshullámot a már felfüggesztett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki, de fokozatosan általános kormányellenes tiltakozássá alakult. A demonstrálók a törvénytervezet visszavonása mellett már többek között Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizsgálását követelik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A 7 millió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező város 1997-ben visszatért Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az „egy ország, két rendszer” elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. A tiltakozók azonban úgy látják, Peking egyre növeli a befolyását, és ezzel egy időben korlátozza a hongkongi demokratikus jogokat.

Forrás: MTI

Friss hírek