Leghamarabb október közepén lehet az előrehozott olasz választás

Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, a Liga párt vezetője csütörtök este közölte: nincs mód az olasz kormánykoalícióban fennálló nézeteltérések rendezésére, így egyetlen lehetőség maradt, új választásokat kell tartani. Pénteken azt is bejelentették, hogy ennek érdekében a Liga bizalmatlansági indítványt nyújt be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök ellen és mielőbbi választásokat is sürget.

„Akik vesztegetik az időt, az országnak ártanak” – áll a közleményben.

A pártfüggetlen Giuseppe Conte kormányfő azt vetette Salvini szemére, hogy csak pártja szárnyaló népszerűségéből akar tőkét kovácsolni. A bevándorlásellenes Liga vezetője nem is tagadta ezt – mint mondta, fel fogja kérni az olaszokat, hogy ruházzák fel „minden felhatalmazással”.

Róma, 2019. augusztus 9.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök sajtóértekezletet tart a római kormányfői hivatalban, a Chigi-palotában, miután a kormányválságról tárgyalt Matteo Salvini belügyminiszterrel, a Liga párt vezetőjével és Luigi Di Maióval, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjével 2019. augusztus 8-án. Salvini a tanácskozás után közölte, hogy összeomlott a Liga és az M5S kormánykoalíciója, így szerinte új választásokat kell tartani. MTI/AP/Alberto Pellaschiar

Salvini potenciális új szövetségese, Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke kijelentette: az előrehozott választások olyan olasz kormányt eredményezhetnek, amely eltökélt végrehajtani „az Olaszország számára szükséges, politikailag inkorrekt reformokat”.

A Corriere della Sera című napilap szerint Salvini azt szeretné, ha október 13-án tartanák az előrehozott választásokat, ehhez viszont a parlamentet augusztus 13-ig fel kellene oszlatni. A lap hozzáteszi, hogy ez kevéssé valószínű a parlament feloszlatásához szükséges bonyolult eljárás miatt.

Az olasz parlament ráadásul nyári szünetet tart, s a szenátus elnökének jogkörébe tartozik, hogy mikor hívja ismét össze a törvényhozást. A parlament feloszlatásáról és új választások kiírásáról szóló döntés pedig Sergio Mattarella államfő kezében van.

A májusi európai parlamenti választásokon a legnagyobb olasz párttá előlépett Liga (amelynek támogatottsága a jelenlegi felmérések szerint meghaladja a 36 százalékot) gyakorlatilag átvette a kormány irányítását az M5S-től, amelynek támogatottsága a korábbi felére, mintegy 17 százalékra csökkent. Olasz sajtóelemzések szerint Salvini „felzabálta” az M5S-t.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/ANSA/dpa/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »