Zelenszkij találkozója a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Isztambulban találkozott I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával.

Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint I. Bartolomaiosz virágokkal fogadta Zelenszkijt. Találkozójuk, amely nem volt sajtónyilvános, mintegy másfél órán át tartott.

A megbeszélést követő sajtótájékoztatójukon Zelenszkij azt mondta: azért jött, hogy megismerkedjen a pátriárkával. Nyomatékosította egyúttal, hogy a kormánynak nem lenne szabad beleavatkoznia vallási kérdésekbe. Személy szerint ő bármikor kész kiállni az egyház függetlenségének védelmében – hangoztatta.

I. Bartolomaiosz arról beszélt, hogy a jövőre vonatkozó terveket együtt fogják kivitelezni. A pátriárka ugyanakkor Ukrajna területi integritásának jelentőségére is felhívta a figyelmet.

Zelenszkij kétnapos hivatalos látogatást tett Törökországban. Csütörtökön előzőleg egy török-ukrán üzleti fórumon vett részt, szerdán pedig megnyitotta Ankarában a Krími Tatárok Kulturális és Szolidaritási Egyesületének új székházát, valamint tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Petro Porosenko volt ukrán elnök tavaly áprilisban azzal a kéréssel fordult I. Bartolomaioszhoz, hogy nyilvánítsa autokefál, azaz önálló nemzeti egyházzá az egyesített ukrán ortodox egyházat. A konstantinápolyi ökumenikus pátriárka idén január 6-án adta át a tomoszt, azaz az autokefál státust kimondó iratot az új ukrán ortodox egyház fejének. Ezt azután tette meg, hogy az ukrán ortodox egyház függetlenedni kívánó része tavaly december közepén úgynevezett egyházegyesítő gyűlést tartott, amelyen új vezetőt választott Epifanyij metropolita személyében.

Forrás: MTI

  • Kapcsolódó cikkeink:

Felkapott hírek

Friss hírek

A font már nem fél a Brexittől

A brit font 2019 folyamán rendkívül volatilis volt, nyár végéig csökkenő trendben mozgott és a rendezetlen Brexit miatti félelmek nyomán a dollárral szemben szeptember elejére elérte az 1,20-as szintet. Azóta viszont drasztikusan csökkent a megállapodás nélküli kilépés esélye, így a font is menetelésbe kezdett.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás