Mélyül a vita Törökország és az USA között

Törökország elítéli, hogy NATO-szövetségese, az Egyesült Államok kizárja az F-35-ös harci repülőgépek fejlesztési programjából az Sz-400-as orosz légvédelmi rendszer beszerzése miatt.

Az ankarai külügyminisztérium csütörtökön közleményben felszólította Washingtont, hogy álljon el ettől a „hibás” lépéstől, mert „gyógyíthatatlan sebeket ejt vele” stratégiai partnerségükön. A döntés egyoldalú, és sem a szövetségi lelkülettel nem fér össze, sem legitim alappal nem rendelkezik – hangsúlyozták.

Miként nem igazságos kizárni az F-35-ös program egy fő partnerét, Törökországot a fejlesztésből, úgy az az állítás is hamis, hogy az Sz-400-as ütegek gyengítenék az F-35-ösök képességeit – olvasható a közleményben.

A tárca emlékeztetett arra, hogy Ankara egy közös vizsgálóbizottság megalakítását javasolta a két rendszer összeférhetőségének ügyében, de az amerikai fél nem reagált a felvetésre. A török külügyminisztérium szerint ez nyilvánvalóan azt mutatja: az Egyesült Államokból hiányzik a jó szándék arra, hogy megoldják a kérdést.

A török védelmi minisztérium sajtóirodája által kiadott fotón az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer egy része látható, amint Oroszországból Törökországba érkezik 2019. július 12-én. (EPA/TURKISH DEFENCE MINISTRY HANDOUT)

Az amerikai elnöki hivatal szerdán leszögezte: lehetetlenné teszi Törökország további részvételét az amerikai F-35-ös vadászbombázó gépek fejlesztési programjában, hogy orosz gyártmányú rakétavédelmi rendszereket vásárol. „Az F-35-ös nem fér meg egy orosz hírszerzési platformmal, amelyet arra fognak használni, hogy adatokat gyűjtsenek a gép képességeiről” – áll a közleményben.

  • Bejelentkeztek az oroszok a Szu-35-tel
Oroszország kész Szu-35-ös vadászgépeket szállítani Törökországnak, ha Ankara érdeklődést mutat eziránt – jelentette ki Szergej Csermezov, a fejlett technológia exportjára szakosodott Rosztyeh orosz állami vállalat vezetője a cég csütörtökön kiadott közleménye szerint.

A 4++ generációs Szu-35-ösmultifunkcionális nehéz harci gépet a TASZSZ hírügynökség ismertetője szerint Szu-27-es alapján fejlesztették ki. Az egyszemélyes Szu-35Sz típusú repülő tömege 19 tonna, végsebessége 2,5 ezer kilométer. Fegyverzetéhez 30 milliméteres kaliberű légi ágyú és 8 tonnányi különböző típusú rakéta és légibomba tartozik.

A Fehér Ház ugyanakkor igyekezett valamelyest mérsékelni a döntés negatív hatását az amerikai-török viszonyra, mondván: Washington továbbra is „nagyra értékeli” stratégiai kapcsolatát Ankarával. „NATO-szövetségesekként kapcsolatunk sokrétű, és nem csak az F-35-ösökre összpontosul. A hadseregeink közti kapcsolatok erősek, és folytatni fogjuk átfogó együttműködésünket Törökországgal annak tudatában is, hogy az Sz-400-as rendszer törökországi jelenléte korlátokat jelent az együttműködés terén” – közölte a Fehér Ház.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Később Ellen Lord, az amerikai védelmi tárca államtitkára sajtótájékoztatóján azt mondta: az Egyesült Államok, valamint az F-35-ös program többi partnerországa egyetért abban, hogy fel kell függeszteni Ankara részvételét, és kezdeményezni kell a kizárását. Törökország több mint 900 alkatrészt készít a harci repülőgéphez, ezért az ellátási lánc átrendezése 500-600 millió dollárjába fog kerülni Washingtonnak – jelezte. Arra is rámutatott, hogy Törökország „sajnálatos módon” munkahelyeket és gazdasági lehetőségeket veszít el, továbbá szintén elesik attól a 9 milliárd dollárosra tervezett osztaléktól, amely a fejlesztési program idejére járna. Lord egyúttal bejelentette: a török pilótáknak és a harci repülőgéppel kapcsolatban álló török személyzetnek július 31-éig el kell hagyniuk az Egyesült Államokat.

A nagy hatótávolságú, Sz-400-as rakétaelhárító rendszerek alkatrészei múlt péntek óta folyamatosan érkeznek az Ankara külterületén fekvő Mürted légitámaszpontra, még kiélezettebbé téve az utóbbi hónapokban már amúgy is feszült török-amerikai viszonyt.

Donald Trump amerikai elnök kedden azt mondta: a viszony Törökországgal „nagyon összetett” lett, és ő személy szerint is tárgyal erről telefonon a török vezetéssel. Mint fogalmazott: Ankara eddig több mint száz F-35-ös vadászbombázót rendelt, de többet valószínűleg nem rendelhet.

  • További cikkeink a témában:

Az Optimar török közvélemény-kutató cég friss felmérése szerint a török társadalom 63,9 százaléka úgy véli: Ankarának még akkor sem kellene meghátrálnia Washingtonnal szemben az Sz-400-asok miatt, ha az Egyesült Államok emiatt embargót vezetne be ellene. A kimutatás alapján ilyen esetben az emberek 8,9 százaléka tartaná helyesnek a meghátrálást.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »