Lemondott az IMF vezetője

Benyújtotta lemondását  kedden Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, mert az Európai Unió tagállamainak állam-, és kormányfői őt jelölték az Európai Központi Bank élére.

A francia Lagarde-ot július elején jelölték az Európai Központi Bank élére – amelynek megválasztása esetén ő lesz az első női elnöke -, és azóta már nem vesz részt az IMF napi munkájában.

A Nemzetközi Valutaalap munkáját július 2-ától ügyvezető igazgatóként David Lipton irányítja. Sajtójelentések szerint azonban már zajlik a jelöltek keresése az IMF élére.

Davos, 2019. július 2.
2019. január 4-én Davosban készített kép Christine Lagarde-ról, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) francia vezérigazgatójáról, akit az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójának résztvevői 2019. július 2-án az Európai Központi Bank következő vezetőjének neveztek meg.
MTI/AP/Markus Schreiber

A washingtoni székhelyű IMF-et hagyományosan egy európai, míg testvérintézményét, a Világbankot egy amerikai vezeti.

A Világbank elnöki posztjára az idén április elején az amerikai David Malpass került, az IMF élére pedig sajtóértesülések szerint esélyes lehet a dán Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős volt biztosa, vagy Jeroen Dijsselbloem volt holland pénzügyminiszter.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »