Olaszországban terjeszkedik a Huawei

Milliárdos beruházással háromezer munkahelyet teremt Olaszországban a Huawei.

Az elkövetkező három évben 3,1 milliárd dolláros beruházással ezer munkahelyet teremt Olaszországban a kínai Huawei Technologies mobil távközlési hálózati berendezés- és készülékgyártó vállalat. A 3,1 milliárd dollárból 1,9 milliárdot beszállítói beszerzésekre, 1,2 milliárdot marketingre, 52 millió dollárt pedig kutatás-fejlesztésre fordítanak.

Thomas Miao, a Huawei Italia vezérigazgatója által hétfőn Milánóban tett bejelentés szerint a cég beruházásának köszönhetően beszállító partnereinél további kétezer munkahely létesül. Újságírói kérdésre a cégvezető megerősítette azt is, hogy a Huawei ezer munkahelyet számol fel az Egyesült Államokban.

A Huawei Technologies már tizenöt éve jelen van az olasz piacon. A beruházással a vállalat elsősorban az olasz állam számára kívánja „áttekinthetővé, hatékonnyá és tisztességessé” tenni az ötödik generációs mobil hálózati fejlesztéseket – közölte Miao.

Az olasz államnak ugyanis törvényes „aranyszabály” (golden power) biztosít beavatkozási jogot a magánszektorban nemzetbiztonsági és honvédelmi érdekek védelmében. Elmondta: a Huawei minden piaci szereplőre az aranyszabály egyenlő mértékű alkalmazását szorgalmazza a távközlési fejlesztési projektekben, legyen szó akár európai, akár Európán kívüli vállalatról. „Ez felettébb fontos lenne az 5G technológia semlegességének a biztosításához” – fogalmazott.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/APA/Reuters/ANSA

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »