Szerbia válaszlépést fontolgat a Koszovó által kivetett büntetővámra

Belgrád továbbra is mérlegeli, hogy válaszlépéseket léptessen életbe, amiért Koszovó tavaly novemberben százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb államfő a Vecernje Novosti című belgrádi napilap hétfői beszámolója szerint.

Vucic elmondása szerint Belgrád egyelőre kivár, mert nem szeretné, ha a Koszovóban élő szerb kisebbség szenvedne kárt a politikai lépések miatt.

A köztársasági elnök hozzátette: örülne, ha nem kellene válaszintézkedéseket foganatosítania, de „kénytelen lesz, ha nem lesz előrelépés” a nemzetközi partnerekkel folytatott egyeztetést követően. Mint mondta, a válaszlépésről a hét végén vagy július elején születhet döntés.

A koszovói kormány november 21-én százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező árukra, miután Belgrád sikeres lobbizásának következményeként Koszovót nem vették fel az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. A két államalakulat viszonyának rendezését célzó, 2013-ban megkezdett párbeszéd ezután megszakadt.

Kapcsolódó cikkeink:

Teljes harckészültséget rendelt el az elnök Szerbiában

Már nem opció a területcsere Szerbia és Koszovó között

A szerb és a koszovói elnöknek a korábban megbeszéltek szerint július elsején Párizsban kellett volna tárgyalóasztalhoz ülnie, és a kapcsolat rendezéséről tárgyalnia, ám ez a találkozó elmarad, mert az előzetes egyeztetések kudarcba fulladtak. A szerb fél szerint a találkozót a koszovói fél hibájából kellett elhalasztani, ugyanis Pristina nem mutatta jelét annak, hogy bármilyen kompromisszumra is hajlandó lenne.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A szerb-koszovói kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációjának a kulcsa.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »