Két társelnököt kapnak a német szociáldemokraták

Két társelnöke lesz a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD), akiket a tagság bevonásával választanak meg. A folyamat a decemberre tervezett tisztújító kongresszussal ér véget – jelentette be a Németországot a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Keresztényszociális Unióval (CSU) együtt kormányzó párt ideiglenes vezetősége hétfőn Berlinben.

A társelnöki tisztségekre július 1-jétől szeptember 1-jéig lehet jelentkezni, egyénileg vagy párban. Páros jelentkezők esetében legalább az egyik pályázónak nőnek kell lennie. A tisztségekre párttagok jelentkezhetnek, az indulás feltétele legkevesebb egy tartományi vagy kerületi, vagy legkevesebb öt területi pártszervezet támogatása.

A csaknem 440 ezer fős tagság szeptember elejétől választhat a pályázók közül, bemutatkozásukra országszerte 20-30 konferenciát szerveznek. A pártszavazás eredményét október 26-án ismertetik. A társelnöki tisztségek elnyeréséhez legkevesebb 50 százalék plusz egy szavazat szükséges. Ennek hiányában második fordulót rendeznek a két-két legsikeresebb jelölt vagy jelöltpáros részvételével.

A folyamatot a decemberi kongresszus zárja le, amelyen az alapszabályt módosítva határoznak arról, hogy az eddigi egy elnök helyett két társelnök vezesse a pártot, majd a szavazás eredménye alapján betöltik a tisztségeket.

Azt a lehetőséget is megtartják, hogy továbbra is egy elnök irányítsa a szociáldemokratákat – ismertették a párt ideiglenes vezetői az elnökség ülése után tartott tájékoztatójukon, kiemelve, hogy a testület teljes egyetértésben és „nyomatékosan bátorítja” a jelentkezőket, hogy párosával induljanak, és az SPD álljon át a társelnöki rendszerre.

Közölték továbbá, hogy a szervezeti felépítéstől kezdve a tisztségviselők politikai továbbképzésének rendszeréig a párt működésének egészét áttekintik, és javaslatokat dolgoznak ki egy átfogó reformra.

A szövetségi parlamentben (Bundestag) mindhárom ellenzéki párt – a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD), a Zöldek és az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) is – társelnöki rendszerrel működik. A Zöldeknél és a Baloldalnál az egyik társelnök mindig nő, az AfD-nél nincs ilyen megkötés.

A társelnöki rendszer „nem csodaszer a rossz közvélemény-kutatási eredményekre”, de jobb, ha a párt megújításával és megerősítésével járó teendők „több vállra nehezednek” – emelte ki Malu Dreyer Rajna-vidék-Pfalz tartományi miniszterelnök, aki Manuela Schwesig Meckelnburg-Elő-Pomeránia tartományi miniszterelnökkel és Thorsten Schäfer-Gümbellel, a párt Hessen tartományi vezetőjével irányítja ideiglenesen az SPD munkáját.

Az SPD a legrégebbi német párt és a világ első szociáldemokrata pártja. A május 26-ai európai parlamenti (EP-) választáson a szavazatok 15,8 százalékát gyűjtötte össze, ami 11,5 százalékpontos visszaesés az előző, 2014-ben tartott EP-választáson szerzett 27,3 százalékhoz képest, és valamennyi országos szintű választást tekintve a leggyengébb eredménye.

A választás után egy héttel lemondott Andrea Nahles pártelnök, aki a Bundestag-frakció éléről is távozott és képviselői mandátumát is visszaadta. Ekkor vette át a párt irányítását Malu Dreyer, Manuela Schwesig és Thorsten Schäfer-Gümbel, akik hétfői tájékoztatójukon is megerősítették azt a június elején ismertetett elhatározásukat, miszerint csak átmenetileg, a tisztújításig vállalják a feladatot és nem pályáznak az elnöki vagy társelnöki tisztségre.

Andrea Nahles távozása óta egyetlen SPD-s politikus sem jelentette be, hogy a párt vezetője kíván lenni, több lap mindazonáltal tudni véli, hogy Lars Klingbeil főtitkárt és Franziska Giffey család-, idős-, nőügyi és ifjúsági minisztert érdekli a feladat. Giffey helyzetét nehezítheti, hogy egykori egyeteme, a berlini Freie Universität plágium gyanúja miatt ellenőrzés alá vette politikatudományi doktori disszertációját.

Nahles lemondása óta az SPD támogatottsága tovább süllyedt, a legutóbbi mérések szerint 11-13 százalék körüli szintre. A szociáldemokraták így a negyedik helyen állnak a pártok erősorrendjében, a CDU/CSU, a Zöldek és az AfD után. Legutóbb 2002-ben nyertek Bundestag-választást, amikor a szavazatok 38,5 százalékát szerezték meg.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »