Sem a brit Brexit Párt, sem a lengyel PiS nem kér Salviniékből

A brit Brexit Párt nem csatlakozik az olasz Liga vezette, Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) elnevezésű európai parlamenti (EP-) frakcióhoz – közölte kedden az Egyesült Királyság uniós kiválásáért harcoló párt elnöke.

Nigel Farage a Politico brüsszeli híroldalnak adott nyilatkozatában cáfolta azokat a közelmúltbeli sajtóhíreket, amelyek szerint pártjának tagjai a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) képviselőcsoportba ülnének be az EP-ben.

A politikus szóvivője elmondta, hogy Farage ismét az olasz Öt Csillag Mozgalommal kíván majd szövetséget alkotni, akárcsak az előző ciklusban, amikor frakciójuk Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) néven működött.

Külön csoport létrehozásához minimum 25 képviselőnek kell megállapodnia legalább hét uniós tagállamból. A létszám önmagában könnyen meg is lenne, mivel a Brexit Párt nyerte a legtöbb mandátumot (29) egész Európában, egyelőre azonban kérdéses, hogy a másik feltételnek is sikerül-e eleget tenni. A frakcióalakítási szándékot legkésőbb június 24-ig kell bejelenteni.

London, 2019. május 27.
Nigel Farage, a választásokon győztes brit Brexit Párt vezére (j3) újságíróknak beszél a párt új európai parlamenti képviselőinek bemutatásán Londonban 2019. május 27-én, az európai parlamenti választások másnapján. Jobbról a második Anne Widdecombe, a Konzervatív Párt volt képviselője.
MTI/AP/Vudi Xhymshiti

Kizárt, hogy a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) oroszbarát tömörülésekkel együtt csatlakozzon az olasz Liga által létrehozandó Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) elnevezésű európai parlamenti frakcióhoz – közölte szerdán a lengyel Radio Wnet műsorában Jaroslaw Kaczynski pártelnök.

A Liga vezetőjéről, Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettesről beszélve Kaczynski azt mondta: „Salvinivel az a gond, hogy olyan tagokkal akarja az új csoportot megalapítani, amelyeket semmiképpen nem tudunk elfogadni. Ezek Le Pen asszony Nemzeti Tömörülése (RN) és az Alternatíva Németországnak (AfD).”

„Megtörténtek az egyesítésre irányuló javaslatok, de egy egyértelműen oroszbarát tömörüléssel (…) ez számunkra elfogadhatatlan. Különösen a párt korábbi vezetője, Marine Le Pen apja kapcsán” – jelentette ki Kaczynski.

A lengyel kormánypárt elnöke szerint Salvini nem annyira szélsőséges, hogy Le Pennel kelljen együtt lennie. Az EKR pedig „továbbra is elég nagy frakció, amely még bővülhet” – tette hozzá, az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsaládjára utalva, amelynek a PiS eddig tagja volt az Európai Parlamentben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/APA/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »