Még a republikánusok is kiakadtak Trump legújabb húzásán

Példátlanul nagy ellenállást váltott ki washingtoni republikánus szenátorokból kedden, hogy Donald Trump amerikai elnök Mexikóval szembeni importvám bevezetését jelentette be. Trump az intézkedéssel az Egyesült Államokba tartó illegális bevándorlás megfékezésére akarja rákényszeríteni Mexikót.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy van-e annyi ellenző szavazat a szenátusban, amennyivel meg lehet akadályozni az intézkedés bevezetését. Ráadásul ha meg is szavaznak egy ilyen határozatot, az elnök megvétózhatja.

Az elnök azt írta a Twitteren: oktalanság volna megpróbálniuk megszavazni. A nagy-britanniai látogatáson tartózkodó Trump keddi londoni sajtótájékoztatóján azt mondta: valószínűbbnek tartja, hogy meglépi az intézkedést, mint azt, hogy nem.

Közben Washingtonban minden fél – az ellenálló szenátorok és a Fehér Ház tisztségviselőivel az amerikai fővárosban tárgyaló mexikói küldöttség is – abban reménykedett, hogy sikerül olyan megállapodást kötni, amelynek eredményeképpen az elnök eláll a tervétől.

Hidalgo, 2019. június 1.
Kivitelre szánt banánt válogatnak egy mexikói ültetvényen, a Chiapas állambeli Hidalgóban 2019. május 31-én. Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy június 10-től 5 százalékos vámot fog kivetni minden mexikói árura, hogy ezzel kényszerítse rá az országot az Egyesült Államok déli határához egyre nagyobb számban érkező közép-amerikai illegális bevándorlók feltartóztatására.
MTI/AP/Marco Ugarte

Az AP amerikai hírügynökség szerint a Mexikóval szembeni importvám kérdése rávilágít arra, hogy milyen alapvető különbség van az elnök és pártja értékszemlélete között. Trump arra használja a vámot, hogy elérje, amit akar – ez esetben rákényszeríteni Mexikót az illegális migrációval szembeni szigorúbb fellépésre -, a republikánusok számára azonban az importvám nem egyéb, mint az amerikaiakat sújtó adó, ezért vehemensen ellenzik, unortodox megoldásnak tartják.

Attól félnek, hogy az importvám áremelkedést idéz elő az Egyesült Államokban, ami árt a gazdaságnak, sok amerikai megélhetését veszélybe sodorja, és aláássa a készülő új kanadai-amerikai-mexikói kereskedelmi megállapodást, amely majd a három ország szabadkereskedelmi megállapodásának helyébe lép. A mexikói vezetés is nyugtalan, de optimista afelől, hogy lesz megállapodás.

Az importvám az amerikai piacra irányuló teljes mexikói exportra vonatkozóan 5 százalék volna június 10-étől, és havonta 5 százalékponttal nőne, amíg el nem éri a 25 százalékot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Reuters

Friss hírek