Hatalmas tömeg tüntetett Andrej Babis ellen Prágában

Több mint százezren tüntettek kedden Prágában Andrej Babis kormányfő ellen, akit a rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsít, és már javasolta a vádemelést is. A főügyész azonban, aki ezt a lépést megteheti, egyelőre nem nyilatkozott.

Andrej Babis helyzetét nehezíti az Európai Bizottság múlt hétvégén nyilvánosságra került könyvvizsgáló jelentése is, amely összeférhetetlenséget állapított meg a kormányfő politikai és vállalkozói tevékenysége között.

Babis a képviselőház kedd délutáni ülésén, amely kiemelten foglalkozott a témával, a jelentést Csehország és a cseh érdekek elleni támadásnak, az állam destabilizációjára irányuló kísérletnek minősítette. Mint hangsúlyozta, nincs összeférhetetlenségi helyzetben, mert cégeit, az Agrofert holdingot 2017 februárjában az érvényes törvény értelmében vagyonkezelő alapokba helyezte.

Az Európai Bizottság jelentése szerint az Agrofertnek juttatott támogatások azért sértik az érvényes törvényeket és előírásokat, mert Andrej Babisnak továbbra is befolyása van egykori cégére, kormányfőként befolyásolni tudja (és befolyásolja is) az uniós támogatások szétosztását.

A prágai tüntetés szervezői szerint a Vencel téren összegyűlt tiltakozók száma meghaladta a 120 ezret, míg a rendőrség nem hivatalosan 100 ezer résztvevőről beszélt. Abban azonban egyetértés van, hogy a közszolgálati hírtelevízió által is egyenes adásban közvetített kormányellenes megmozdulás egyike volt az 1989-es rendszerváltás utáni legnagyobb tüntetéseknek.

Tekintettel a váratlanul magas részvételre, a szervezők – a Millió pillanat a demokráciáért civil társulás vezetői – bejelentették: a következő Babis-ellenes tüntetést június 23-án, Prága legnagyobb terén, a Letná téren tartják.

Prága, 2019. június 4.
Andrej Babis cseh kormányfő és Marie Benesová igazságügyi miniszter lemondását követelik Prágában 2019. június 4-én. Benesová április végi kinevezése óta keddenként tízezrek tüntetnek Prágában a tárcavezető és Babis ellen, akit a rendőrség uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsít. Az Európai Bizottság a napokban könyvvizsgálói jelentést tett közzé, amely összeférhetetlenséget állapított meg Babis politikai és gazdasági tevékenysége között.
MTI/AP/Petr David Josek

A tiltakozássorozat konkrét oka az, hogy az ellenzék és a cseh sajtó többsége attól tart: Marie Benesová igazságügyi miniszteri kinevezésének legfőbb célja az volt, hogy nyomást gyakoroljon Pavel Zeman főállamügyészre, akinek döntenie kell a kormányfő elleni esetleges vádemelésről a Gólyafészek-ügyben. Benesová április végén lett az igazságügyi tárca új vezetője, miután elődje saját kérésére távozott.

A Gólyafészek szabadidőközpontot építtető cég korábban az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis volt. A szabadidőközpont építéskor, 2007-2008-ban azonban a cég ismeretlen tulajdonba került, és kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt EU-támogatásra. Amennyiben a Gólyafészek az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként nagy valószínűséggel nem kapott volna uniós támogatást. A cég a pályázatban megszabott határidő letelte után ismét az Agrofert része lett.

Az építtető cég utódja, az Imoba tavaly júniusban már visszafizette az államnak az 50 millió koronás (623 millió forint) támogatást. A rendőrség egy hónapja azzal zárta vizsgálatait, hogy csalás történt az uniós támogatásokkal, és javasolta az érintettek – Babis, felesége, fia és sógora – elleni vádemelést.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »