Megint napirenden a brit-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény

Nagy-Britannia szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni az Egyesült Államokkal – mondta Theresa May brit kormányfő a Londonban tartózkodó Donald Trump amerikai elnök és számos globális óriásvállalat vezetőinek részvételével tartott keddi üzleti fórumon.

Trump előző nap érkezett háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Londonba, de kedden fogadta őt Theresa May is: először a St. James-palotában tartott üzleti reggelin, majd közvetlenül utána a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban.

May a gazdasági kerekasztal-beszélgetésen kifejtette: az Egyesült Államokkal lebonyolított brit kereskedelem értéke tavaly megközelítette a 240 milliárd dollárt, az amerikai gazdaságban tevékenykedő brit cégek egymillió amerikait, a Nagy-Britanniában jelenlévő amerikai vállalatok egymillió brit munkavállalót foglalkoztatnak.

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia egymás gazdaságainak legnagyobb egyedi befektetői, a kölcsönös befektetési állomány értéke eléri az ezermilliárd dollárt. A brit kormányfő szerint azonban ezt a kapcsolatrendszert még tovább lehetne mélyíteni egy kétoldalú szabadkereskedelmi egyezménnyel.

Trump válaszában kijelentette, hogy lehetőséget lát egy „nagyon-nagyon jelentős” kereskedelmi megállapodásra a brit EU-tagság megszűnése után. Derültséget keltve, az amerikai elnök arra biztatta Theresa Mayt, hogy tartson ki miniszterelnöki tisztségében a kétoldalú kereskedelmi egyezmény megkötéséig.

Donald Trump arra utalt, hogy May a Brexit feltételrendszerét rögzítő, a londoni alsóházban háromszor is elutasított megállapodás elfogadtatásának kudarca miatt pénteken távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód július végére várható megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.

London, 2019. június 4.
A háromnapos állami látogatáson Nagy-Britanniában tartózkodó Donald Trump amerikai elnök (b4) és Theresa May miniszterelnök (j4) üzleti kerekasztal-megbeszélésen a londoni St. James’s-palotában 2019. június 4-én.
MTI/AP/Alex Brandon

A keddi üzleti értekezleten öt brit és öt amerikai óriáscég – a  BAE Systems hadiipari vállalat, a GlaxoSmithKline gyógyszergyártó, a National Grid energiaszállító hálózat, a Barclays bankcsoport, a Reckitt Benckiser egészségápolási és higiéniai fogyasztási cikkeket forgalmazó óriásvállalat, illetve a JP Morgan amerikai nagybank, a Lockheed Martin biztonságtechnológiai és repülőgépipari konglomerátum, a Goldman Sachs International bankcsoport, a Bechtel építőipari beruházó és a Splunk globális szoftverfejlesztő cég – vezérigazgatói vettek részt. Ezek a vállalatok jelen vannak a brit és az amerikai gazdaságban egyaránt, és összesen 176 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak.

Donald Trump már a keddi üzleti rendezvény előtt, hétfői esti Twitter-bejegyzésében – a Brexitre utalva – lehetségesnek nevezte egy nagyszabású kereskedelmi egyezmény megkötését a brit kormánnyal, amint az Egyesült Királyság „megszabadul bilincseitől”.

Trump – elődje, Barack Obama ezzel homlokegyenest ellentétes álláspontját elvetve – már korábban is többször jelezte, hogy az Egyesült Államok kész gyorsan egy ilyen egyezmény kidolgozására a Brexit után.

Obama 2016 áprilisában, nem sokkal a Brexitről döntő népszavazás előtt tett londoni látogatásán nagy feltűnést keltve azt mondta: Washington az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig „a sor végére kerül”, ha távozik az EU-ból. Trump viszont már az elnökválasztási kampányban hangsúlyozta, hogy ha bejut a Fehér Házba, akkor Nagy-Britannia „nem a sor végére, hanem a sor elejére kerül” az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon, és ezt elnökként is többször kijelentette.

Az amerikai elnök nagy-britanniai látogatása ellen több helyszínen is tiltakozó megmozdulásokat tartottak. A londoni tüntetésen ismét megjelent az a hatalmas, Trumpot dühösen síró csecsemőként ábrázoló narancssárga léggömb, amely tavalyi kétnapos londoni látogatásán is majdnem végig a parlament előtti tér felett lebegett. A tüntetések szervezői szerint ugyanis az amerikai elnök így viselkedik, ha valami nem a kedve szerint történik.

A Trafalgar-térre szervezett központi demonstráció felszólalói között szerepel Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője is. Corbyn tiltakozása jeleként nem vett részt a királynő által Trump tiszteletére adott előző esti nagyszabású díszvacsorán a Buckingham-palotában.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »