Közös európai égboltot akar a KLM és az Eurocontrol

Az egységes európai égbolt koncepció bevezetését sürgette Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója és Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szöuli éves közgyűlésén hétfőn.

Pieter Elbers azt hangsúlyozta, hogy a repülőtéri kapacitáshiánynál is nagyobb problémát okoz a légiforgalmi irányítás nem hatékony üzemelése. Példaként említette, hogy autóval Amszterdamból Spanyolországba utazva nincsenek határok, de repülőgépet használva vannak, mivel minden országnak saját légiforgalmi irányító szolgálata van. Ez nem csak késéseket, de a légi útvonalak töredezettségét is jelenti, ami több millió dollár felesleges plusz kerozinköltséget és környezetszennyezést jelent – hangsúlyozta.

Hozzátette: kizárólag politikai okai vannak annak, hogy még mindig nem vezették be az unió kezdeményezését, amely csökkentené a légiforgalmi irányító szolgálatok számát. Elbers szerint a szektor fenntarthatósága miatt is be kell vezetni a rendszert.

Ezt alátámasztva Eamonn Brennan, az európai légi forgalom áramlásszervezéséért is felelős Eurocontrol főigazgatója azt mondta: minden állam meg akarja tartani a saját szolgálatát, és a nemzeti szuverenitásra hivatkozva blokkolja az egységes európai égbolt bevezetését, de az európai légiforgalmi irányítás jövőjének kulcsa a mainál hatékonyabb rendszer.

Ha nem vezetik be, akkor 11 év múlva nem lesznek képesek kiszolgálni az európai légi forgalmat, a nyári menetrendi időszakban jelentősen megemelkedik majd a késések száma, és éves szinten 160 millió utas nem repülhet majd, mert kapacitáshiány miatt nem indulhat el 1,5 millió járat. 2040-re pedig a mai hétszeresére nő a késő járatok száma.

Elbers az európai kapacitáshiánnyal kapcsolatban megjegyezte még, hogy légitársasága hajlandó a gyorsvasutak támogatására bizonyos járatok teljesítése helyett, mert ezzel jelentős terhet tudnának levenni a légitársaságok és a repülőterek válláról, de ehhez fel kell gyorsítani a vasúti beruházásokat.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »