Kim Dzsong Un tisztogatásba kezdett a vietnami csúcs kudarca miatt

Több munkatársával együtt kivégezték Észak-Koreában Kim Hjok Csol diplomatát, aki korábban a nukleáris leszerelésről szóló nemzetközi tárgyalások egyik delegációvezetője volt, és részt vett a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök közti februári hanoi csúcstalálkozó előkészítésében – közölte pénteken a Csoszun Ilbo című dél-koreai napilap, amely a legújabb tisztogatási hullámot a hanoi találkozó kudarcának tulajdonítja.

A lap szerint a politikust – akit a nukleáris tárgyalások egyik kulcsemberének tartottak – az Egyesült Államoknak való kémkedés vádjával végezték ki márciusban a phenjani repülőtéren. Értesülések szerint további négy külügyminisztériumi tisztségviselő is erre a sorsra jutott, akik szintén részt vettek a februári csúcs előkészítésében.

A Csoszun Ilbo úgy tudja, hogy több más diplomata munkatáborba került, köztük a korábban Kim Dzsong Un jobbkezének tartott Kim Jong Csol is, akit áprilisban váltottak le a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának alelnöki tisztségéről.

A dél-koreai kormány egyelőre nem kommentálta a hírt. Az elnöki hivatal részéről csupán annyit mondtak: előbb szeretnének megbizonyosodni a hitelességéről. Korábban elemzők már valószínűsítették, hogy az amerikai-észak-koreai tárgyalások zsákutcába jutásáért a phenjani vezetés felelősségre fogja vonni az azokat előkészítő diplomatákat.

Trump tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először Kim Dzsong Unnal, és több vitás kérdésben – köztük a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésében – született megegyezés. Mindazonáltal az atommentesítés ügyében nem történt konkrét előrelépés, mert Phenjan úgy vélte, Washington egyoldalú követeléseket támasztott, és nem viszonozta a feszültség elsimítását célzó gesztusait. Februárban a vietnami Hanoiban tartott második csúcstalálkozó nem vezetett kézzelfogható eredményhez, noha a felek azóta többször hangoztatták a párbeszéd folytatása iránti készségüket.

Rakétákkal tartja nyomás alatt Trumpot az észak-koreai vezér, de ő golfozik tovább

Az észak-koreai arrogancia nem stratégia

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »