Erdogannak szüksége van a kurdokra, ha nyerni akar Isztambulban

Amennyiben a második isztambuli polgármester-választáson Erdogan biztosítani akarja jelöltjének, Binali Yildrimnek a győzelmét június végén, ajánlatos lesz meggyőznie a tartózkodókat, köztük akár a konzervatív kurdokat is, Isztambul 15 milliós lakosságából ugyanis legalább 2 millióan kurd nemzetiségűek.

Abdullah Oclan, a jogfosztott Kurdisztáni Munkáspárt bebörtönzött vezetője – akit Törökországban a nép legfőbb ellenségeként tartanak számon – nyolc éven át még a jogászaival sem találkozhatott. Több száz kurd rab tartott éhségsztrájkot 2018 végén azzal a céllal, hogy őt szabadon engedjék, továbbá legalább nyolcan követtek el öngyilkosságot. A tilalom május 2-án ért véget, amikor ügyvédek látogatták meg Ocalant a márvány-tengeri szigeten, ahol közel két évtizede tartják fogva.

A hírt azonban hamar feledtették a további események. Mindössze négy nappal a fent említett látogatás után a török választási bizottság úgy döntött, hogy megsemmisíti az isztambuli polgármesteri választások eredményét, ahol a kormánypárt szűken ugyan, de vereséget szenvedett és szabálytalanságokra hivatkozva ismétlést követelt.

Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakciójának ülésén Ankarában 2019. május 7-én. A török Legfőbb Választási Tanács a kormánypárt indítványának helyt adva elrendelte az isztambuli polgármester-választás megismétlését, amelyet néhány tized százaléknyi többséggel az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje nyert meg. MTI/EPA/STR

Ez a két döntés, hogy újra kapcsolatba lépjenek Ocalannal, illetve, hogy megsemmisítsék a polgármester-választás eredményét, nem történhetett volna meg a török elnök, Erdogan közreműködése nélkül. A legtöbb elemző úgy tartja, hogy ezek a fent említett események szoros kapcsolatban állnak egymással.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A kurd szavazók csoportja volt a legnagyobb azok közül, akik végül – rövid ideig tartó – győzelemhez segítették az ellenzék isztambuli polgármesterjelöltjét, Ekrem Imamoglut márciusban.

Több millió kurd telepedett le az ország nyugati részében, miután a Kurdisztáni Munkáspárt és a török hadsereg évtizedeken át tartó küzdelme, és a szegénység miatt elhagyni kényszerültek Törökország dél-keleti területeit. Isztambul 15 milliós lakosságából legalább 2 millióan kurd nemzetiségűek – ez a szám pedig nagyobb, mint bármely főként kurdok lakta város lakossága az ország dél-keleti részén.

Legtöbbjük az ellenzéki Népek Demokratikus Pártjának (HDP) lelkes támogatója, amely egyfajta ellenzéki szövetség a liberálisok és a kurd nacionalisták között. A párt az isztambuli választásokon nem saját jelöltjét segítette, hanem helyette Imamoglut támogatták. A TEVAP (Törökország Gazdaságpolitikai Kutatási Alapítványa) felmérései szerint a választások napján a HDP-t támogatók több mint 80%-a Imamoglura szavazott, a fennmaradó rész pedig tartózkodott.

Amennyiben Erdogan Igazság és Fejlődés pártja biztosítani akarja jelöltjének – a korábbi miniszterelnök Binali Yildrimnek – győzelmét az új választáson június végén, ajánlatos lesz meggyőznie a tartózkodókat, köztük akár a konzervatív kurdokat is. Asli Aydintasbas, az Európai Külügyi Tanács tagja úgy látja, hogy Erdogan veresége szorosan összefügg a kurdok elégedetlenségével. Véleménye szerint, ha meg akarja tartani a hatalmat, kénytelen lesz megnyerni magának a kurdokat.

Aydintasbas úgy gondolja, már önmagában az a döntés, hogy Ocalan kapcsolatba léphet az ügyvédeivel, egy gesztusnak tekinthető Erdogan részéről. Továbbá, egyes értesülések szerint nemrégiben török ügynökök találkoztak a Kurdisztáni Munkáspárt, a PKK egyik szíriai fegyveres szárnyával, a Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) tagjaival, annak érdekében, hogy egy esetleges “biztonsági” zóna kialakításáról tárgyaljanak észak-kelet Szíriában. Annak ellenére, hogy az YPG a szíriai konfliktusban az USA szövetségese (volt) az Iszlám Állam elleni harcban, Erdogan kormánya korábban rendszeresen támadással fenyegette az YPG szíriai bázisait.

Egy, az ügyvédeihez továbbított nyilatkozatában Ocalan felszólította Törökországot és a kurd felkelőket, hogy hagyjanak fel az erőszak alkalmazásával, és egy “egységes Szíria” keretében próbáljanak együttműködni.

Az Ocalan felé tett gesztus azonban önmagában kevés lesz – amennyiben Erdogan valóban el kívánja nyerni a kurd szavazók támogatását a június 23-i választásokig, akkor sokkal konkrétabb és jelentősebb lépések megtételére is rá kell majd szánnia magát.

Erdogan elnökségének első évtizedében új kulturális jogokat ajánlott fel a kurdoknak, valamint béketárgyalásokat kezdeményezett a szeparatistákkal. Az elmúlt négy évben viszont kegyetlen katonai akciókra került sor az ország délkeleti városaiban a PKK harcosai ellen, több ezer kurd aktivistát tartóztattak le, szövetségre léptek a török ultranacionalistákkal, valamint a kurdok nézetei szerint gyakorlatilag bekebelezték a szíriai Afrin tartományt.

Erdogannak egy hónapja maradt, hogy mindezeket feledtesse.

Forrás: The Economist

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »