Az amerikai fokhagyma-termelők nagyon jól járnak a vámháborúval

A többi amerikai gazdával ellentétben a fokhagyma-termelők profitálnak a Kínával folytatott kereskedelmi háborúból, és éppen ezért ők az egyedüliek, akik örömmel fogadják Donald Trump elnök legújabb gazdasági támadását.

Azután, hogy évtizedeken át háttérbe szorult az olcsóbb kínai import miatt, a Kaliforniában termesztett fokhagyma-értékesítés most először felívelőben van. Az eladások pedig csak még jobban növekszenek majd most, hogy a kínai fokhagyma – csakúgy, mint sok ezer más kínai termék – magasabb tarifákkal szembesül, a kereskedelmi háborúnak pedig egyelőre nem látni a végét.

“Számunkra az lenne a tökéletes világ, ha az importvámok örökre megmaradnának” – mondta Ken Christopher, a családi tulajdonban lévő Christopher Ranch ügyvezető alelnöke, amely a legnagyobb a három amerikai kereskedelmi fokhagyma-gyártó közül.

Míg sok amerikai farmer szenved a kereskedelmi háborútól, lévén nagymértékben a kínai behozatalra támaszkodnak, az amerikai fokhagyma-termelők hasznot húznak a helyzetből, mert túlnyomórészt a belföldi értékesítésre támaszkodnak.

Az Egyesült Államok két hete pénteken 200 milliárd dollár értékű kínai termék importvámját 25 százalékra emelte az addigi 10 százalékról – és ez alól a fokhagyma sem volt kivétel. A lépéssel a Trump-adminisztráció mindennemű reményt eltörölt, ami az addig is gyenge lábakon álló amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások kapcsán felmerült. A kínai válasz nem is váratott sokáig magára: Peking a következő hétfőn bejelentette, hogy 60 milliárd dollár értékű amerikai importtermékre vet ki megemelt, 5 és 25 százalék közötti pótvámot, mégpedig június elsejei hatállyal.

Míg például a közép-nyugati szójabab-termelők tehetetlenül figyelték, ahogy a silók megtelnek és tudták, hogy a kínaiak ezt a termést már nem fogják megvenni, a Christopher Ranch azt látta, hogy a hazai fokhagyma-eladások 15 százalékkal emelkedtek 2018 utolsó negyedévében, miután az Egyesült Államok tavaly szeptemberben 10 százalékos vámtarifát vetett ki a kínai fokhagyma behozatalára.

Ezután jött csak a java, amikor Trump még ezt is 25 százalékra emelte, ráadásul épp a legjobbkor: alig néhány héttel az amerikai fokhagyma-betakarítás előtt. “Az időzítés nem is lehetett volna jobb. Az elkövetkező hetekben a kaliforniai fokhagyma iránti kereslet jelentős növekedésére számítunk” – magyarázta Christopher.

Nem bízták a véletlenre

A 33 éves gazda, aki 59 000 hektárnyi területen termeszti a fokhagymát a kaliforniai Gilroy-ban, tavaly júliusban Washingtonba utazott, hogy meggyőzze a Trump-adminisztrációt: mindenképpen vegye fel a fokhagymát az importvámmal sújtandó termékek listájára.

“Tágabb gazdasági értelemben megértjük, hogy a kereskedelmi háború nem a legjobb az Egyesült Államok számára, de mivel az már eldőlt, hogy az importvámokat kivetik, biztosnak kellett lennünk abban, hogy a fokhagyma az egyenlet részét fogja képezni” – fejtette ki.

Nem mindenki ekkora rajongója a fokhagyma-tarifának

Míg Christopher az importvám emelését sürgette a kongresszusi bizottságok előtt, az ízesítés és fűszerezés világvezetője, a McCormick & Company vezetői éppen ez ellen emelték fel a hangjukat. A vállalat ugyanis azt mondja, hogy receptjei többnyire a kínai fokhagymára támaszkodnak, amely szerintük nem ugyanaz a termék, mint amit az Egyesült Államokban termesztenek.

“Nem helyettesíthető” – magyarázta Lawrence Kurzius vezérigazgató egy, a Reuters hírügynökségnek adott interjúban. “Csakúgy, mint a bor esetében, a származás és a termőterület is számít” – tette hozzá.

Az ízbeli különbségeket félretéve, a kaliforniai fokhagymát hagyományosan sokkal magasabb áron értékesítik, mint a kínait. Jelenleg 30 fontnyi fokhagyma (1 font = 0,453592 kg) 60 dollárba kerül. Ezzel szemben egészen a közelmúltig a kínai fokhagymát 20 dollárért értékesítették, ez azonban most 40 dollárra emelkedett a tarifáknak köszönhetően, és valószínűleg hamarosan még tovább fog nőni.

Szerencsés kivétel

Az amerikai farmerek a Kínával folytatott kereskedelmi vita legnagyobb kárvallottjai, éppen ezért a fokhagyma-termelők egyedülálló kivételt képeznek az Egyesült Államok mezőgazdasági ágazatában.

Az amerikai kormányzat tavaly júliusban 12 milliárd dolláros segítséget adott a farmereknek, és bár Trump a múlt heti Twitter-bejegyzéseiben – amelyekben újabb, a gazdáknak nyújtandó összegekről írt – nem említett konkrét összegeket, gazdasági főtanácsadója, Larry Kudlow az egyik vasárnapi televíziós interjújában ismét 12 milliárdos támogatást helyezett kilátásba a kereskedelmi háborús veszteségek kompenzációja gyanánt.

A vámháború számos nyugati parti, egyéb specialitásokat termesztő – például dió és cseresznye – gazdát is érzékenyen érintett, akik jelenleg elkeseredve kutatnak alternatív piacok után, miután most, hogy Kína is meredek behozatali vámokat vetett ki, termékeik túl drágává váltak az ázsiai országban.

Jamie Johansson olajbogyó-termelő, aki egyben a Kaliforniai Farmiroda elnöke – amely 400 féle terményt és 36 000 tagot képvisel – azt mondta, hogy a Trump-kormányzat a lehető legrosszabb helyzetbe hozta a kaliforniai gazdákat azáltal, hogy az állam öt leggyümölcsözőbb piacával – köztük Kínával – összeakasztotta a bajszát. “A szervezetünk egy tagjától sem hallottam, hogy bárki profitálna a jelenlegi kereskedelmi háborúból és vámtarifákból” – jelentette ki.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »