A Huawei-re nem lesznek érdemi hatással az ellene bevezetett amerikai szankciók

Nem lesznek számottevő hatással, bár a cég növekedését kissé lassíthatják Huawei Technologies ellen életbe léptetett amerikai szankciók – idézi a Nikkei Asian Review hírportál a kínai távközlési berendezésgyártó konszern alapító-vezérigazgatóját.

Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója a cég központjában Sencsenben szombaton a japán médiának adott interjúban hangsúlyozta, hogy vállalata semmilyen illegális dolgot nem követett el. Egyúttal hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy az amerikai intézkedéseknek csak korlátozott hatása lesz a Huawei üzletmenetére és kevéssé befolyásolja a cég hosszú távú növekedési kilátásait.

„Semmilyen törvénybe ütközőt nem követtünk el” – fogalmazott a cég vezére az amerikai szankciók bejelentése óta adott első interjújában. „Növekedésünk lelassulhat ugyan, de csak kismértékben” – tette hozzá, megjegyezve, hogy az éves bevétel növekedési üteme valószínűleg 20 százalék alatt lesz.

A Huawei Technologies tavalyi 105 milliárd dolláros (721 milliárd jüan) forgalmával a világ legnagyobb mobil távközlési berendezés gyártója. Tavaly 67 milliárd dollárt fordított alapanyagok és alkatrészek beszerzésére világszerte, ebből 11 milliárd dollár értékben vásárolt amerikai cégektől alkatrészeket.

Donald Trump amerikai elnök a múlt héten szerdán elnöki rendeletet írt alá az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről. Pénteken pedig Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek és technológiák eladását a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatnak. A minisztérium rendelete alapján a Huawei 68 leányvállalata került világszerte feketelistára, kéttucatnyi országban.

„Az ilyen, az üzleti partnereket fenyegető politika csak kedvét szegi a vállalatoknak ha kockázatvállalásról lenne szó és végül az Egyesült Államok hitelvesztéséhez vezet” – mondta Zsen Cseng-fej. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Donald Trump kereskedelmi politikája viszont nagyban hozzájárul a kínai gazdasági reformfolyamat felgyorsításához, „és ennek köszönhetően a későbbiekben reményeim szerint javulni fog közöttünk a viszony”.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy vállalata semmilyen téren nem fog engedni Washington nyomásának. „Nem fogunk változtatni sem vezetőségünkön, sem nem fogunk külső felügyeletet elfogadni ahogy a ZTE tette” – mondta, utalva a ZTE ellen tavaly elrendelt amerikai szankciókra, amelyek kis híján csődbe sodorták a kínai technológiai céget.

Az alkatrész beszerzésekről szólva a Huawei vezérigazgatója kijelentette: folytatják saját áramköreik fejlesztését a szankciók hatásának mérséklése érdekében. „Semmi gond” nincs azzal, ha a Qualcomm és más amerikai áramkörgyártók leállítják szállításaikat a Huaweinek. „Fel vagyunk rá készülve” – fogalmazott.

Hasonló hangot ütött meg a Huawei processzorokat tervező és gyártó érdekeltsége, a HiSilicon Technologies elnöke is egy korábbi nyilatkozatában: „évek óta készülünk erre a fordulatra, megvan a B-tervünk”.

Zsen Cseng-fej nyilatkozatában határozottan elutasította 5G távközlési berendezések amerikai gyártásának a lehetőségét. „Ha megkérnek rá sem megyünk” – szögezte le.

Mindazonáltal pénteken már hírek jelentek meg a nemzetközi médiában arról, hogy az Egyesült Államok egyes területeken bizonyos szolgáltatók számára engedményekkel készül enyhíteni a Huawei ellen elrendelt korlátozások hatását.

A Reuters hírügynökség értesülése szerint a washingtoni kereskedelmi minisztérium a zavartalan szolgáltatás biztosítása érdekében 90 napra mentesítést készül adni a Huawei egyes ügyfeleinek a szankciók betartása alól. A tilalom ugyanis azt is jelentené, hogy a Huawei nem tudja elvégezni a már telepített távközlési berendezések karbantartását.

Vang Ji kínai külügyminiszter a Reuters hírügynökség beszámolója szerint szombaton telefonbeszélgetésen arra hívta fel Mike Pompeo amerikai külügyminiszter figyelmét, hogy a legutóbb tett amerikai lépések nagyban sértik Kína gazdasági érdekeit és ezért nagyobb önmérsékletre lenne szükség. Megfogalmazása szerint az Egyesült Államok „túl messzire ment” a kereskedelmi vitában. Hangsúlyozta, Kína változatlanul is a tárgyalásos megoldást preferálja, annak azonban egyenlő felek között kell történnie.

Forrás:

https://asia.nikkei.com/Economy/Trade-war/Huawei-does-not-need-US-chips-CEO-on-Trump-export-banhttps://asia.nikkei.com/Economy/Trade-war/Five-things-to-know-about-the-US-blacklist-on-Huawei

 

  • Kapcsolódó cikkeink:

 

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »