Megint nem jutottak semmire a Brexit-tárgyalásokon

A brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről tartott eddigi egyeztetések tartalmát tekintette át a hétfőn késő este véget ért újabb tárgyalási fordulón a konzervatív párti brit kormány és a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt küldöttsége. Érdemi előrelépésről továbbra sincs hír.

Az alsóház a Brexit feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval tavaly novemberben elért megállapodást eddig háromszor visszautasította. Theresa May konzervatív párti miniszterelnök ezek után a múlt hónap elején bejelentette, hogy a Brexit-folyamatban kialakult patthelyzet feloldása végett kész Jeremy Corbynnal, a Munkáspárt vezetőjével közösen kidolgozni egy olyan tervet, amely alapján Nagy-Britannia rendezett módon tud kilépni az EU-ból.

Az egy hónapja tartó tárgyalássorozat hétfő éjjel véget ért legújabb fordulója után a Downing Street csak annyit közölt: a küldöttségek “leltárt vettek fel” az elmúlt hetek egyeztetésein megvitatott kérdések soráról annak érdekében, hogy a keddi kabinetülésen a kormánytagok tájékoztatást kaphassanak az eddigi megbeszélésekről. Theresa May hivatalának szóvivője hozzátette: a kormány továbbra is törekszik egy olyan megállapodás elérésére, amely biztosíthatja a rendezett kilépést az EU-ból.

A korábbi tárgyalási fordulók utáni kormányzati tájékoztatásokkal ellentétben ezúttal sem a Downing Street, sem a munkáspárti küldöttség nem szólt arról, hogy folytatódnak-e az egyeztetések, és ha igen, mikor.

EU-párti tüntető a Munkáspárt döntéshozó szervezete, az országos végrehajtó bizottság (NEC) épülete előtt 2019. április 30-án. (EPA/ANDY RAIN)

Sir Keir Starmer, a Labour árnyékkormányának Brexit-ügyi miniszterjelöltje, a munkáspárti tárgyalóküldöttség vezetője azonban a The Guardian című baloldali brit napilapnak nyilatkozva utalt arra, hogy a Munkáspárt akár a következő napokban véget vethet a konzervatív kormánnyal folyó egyeztetéssorozatnak, ha a kormányzat részéről nem hangzanak el új javaslatok.

Starmer egyértelművé tette azt is, hogy a Munkáspárt csak olyan megállapodást hajlandó elfogadni, amelyben szerepel népszavazás kiírása arról, hogy a választók jóváhagyják-e a Brexit feltételrendszerét. A Munkáspárt emellett állandó jellegű vámuniós viszonyrendszer kialakítását is elengedhetetlennek tartja az EU-val.

A konzervatív párti kormány eddig mindkét lehetőséget mereven elvetette.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A brit EU-tagság az eredeti menetrend alapján március 29-én szűnt volna meg, de a Brexit-megállapodás sorozatos alsóházi visszautasításai nyomán Theresa May kétszer is kezdeményezte a kilépés elhalasztását. Az április 10-én tartott soron kívüli EU-csúcs döntése alapján a jelenlegi haladék október 31-éig terjedhet, ennek feltétele azonban az, hogy Nagy-Britanniának részt kell vennie a jövő heti európai parlamenti választásokon. A brit EP-szavazást május 23-án tartják.

A legfrissebb felmérések szerint a brit EP-választáson a radikálisan EU-ellenes brit választói tábor zászlóvivője, Nigel Farage alig néhány hete alapított új pártja, a Brexit Párt végezhet az első helyen, 34 százalék körüli szavazataránnyal. A Konzervatív Párt ugyanakkor alig 11-12 százalékos eredményre számíthat, és ezzel a negyedik helyre is visszaszorulhat.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A nemzetközi közösség is reagált Theresa May lemondására

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

Bejelentette lemondását Theresa May

Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás