Újra elrendelték a volt brazil elnök letartóztatását

Ismét elrendelte egy szövetségi bíróság Michel Temer volt államfő előzetes letartóztatását Brazíliában helyi idő szerint szerdán.

Eduardo Carnelos, Temer ügyvédje a Globo hírtelevíziónak sajnálatát fejezte ki a bíróság döntése miatt, de közölte, hogy védence csütörtökön jelentkezik a hatóságoknál.

Michel Temer 2016-ban lett államfő, miután a parlament költségvetési visszaélések miatt elmozdította hivatalából Dilma Roussef elnököt. Temer ellen három ügyben emelt vádat az ügyészség korrupció miatt, de a parlament hivatali idejének lejártáig nem vonta meg az államfőt megillető mentelmi jogát, így csak január 1-jén, az új elnök, Jair Bolsonaro hivatalba lépése után indult meg ellene a büntetőeljárás.

Márciusban a bíróság már elrendelte Temer letartóztatását, de akkor pár nappal később ismét szabadlábra helyezték. A volt brazil elnök ártatlannak vallja magát.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »