Andrej Babis szélesítené az egyes EU-tagállamok befolyását

A biztonság, a migráció, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság viszonya azok a kiemelt témák, amelyek az Európai Unió következő ötéves időszakában a legnagyobb figyelmet fogják igényelni – jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő szerdán Prágában.

„Az én szempontomból azonban a legfontosabb az – s ez az, amivel állandóan küszködünk -, hogy jóval nagyobb legyen a befolyásunk (a tagállamoké), illetve, hogy mi döntsük el, mire fordítjuk az Európától kapott pénzeket” – mondta Babis Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével folytatott megbeszélését követően kettejük közösen tartott sajtóértekezletén.

Tusk ezt a témát konkrétan nem érintette nyilatkozatában. Emlékeztetett azonban az Európa jövőjét érintő cseh víziókra, beleérte Václav Havel korábbi cseh államfő elképzeléseit.

„Václav Havel azt mondta: Európát a szabadság és a felelősség jelentik, ezek egyazon érem két oldalát teszik ki. Pontosan eltalálta, mit jelent európainak lenni” – mondta Tusk újságíróknak. Megjegyezte: ezt a témát az Európai Tanács csütörtökön Nagyszebenben tartandó rendkívüli ülésén kívánja bővebben kifejteni. A nagyszebeni találkozó központi témáját az EU jövőbeni kiemelt feladatai fogják képezni.

Babis a következő ötéves időszak cseh szempontból kiemelt feladati közé sorolta még a schengeni térség megvédését, és azt, hogy az európai uniós energetikai stratégiának jobban figyelembe kellene vennie a nemzeti sajátosságokat is.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »