A kartellbírságra elkülönített összeg miatt csappant meg a BMW eredménye

Sorban a kilencedik első negyedévi kiszállítási rekord mellett is jelentős eredménycsökkenést könyvelt el az első negyedévben a BMW AG személygépkocsi üzletága a várható uniós kartellbírságra elkülönített milliárdos összeg miatt.

A konszern honlapján kedden publikált mérlegbeszámoló alapján a BMW AG az első negyedévben 605 333 BMW, MINI és Rolls-Royce márkájú személygépkocsit szállított ki megrendelőinek, 0,1 százalékkal többet a 2018 első negyedévi 604 629 autónál, miközben a világpiaci személygépkocsi forgalom az első negyedévben 5,2 százalékkal csökkent.

A csoport BMW márkából 0,4 százalékkal többet, 519 ezret szállított ki 517 ezer után, a MINI márkából 1,8 százalékkal kevesebbet, 84 ezret 86 ezer után, a Rolls-Royce márkából pedig 49,4 százalékkal többet, 1206-ot 807 után. A MINI eladásai csökkentek ugyan, de az idei első negyedéve még ezzel együtt is a márka történetének második legjobb első negyedéve lett.

Az idei volt a BMW AG csoport sorban a kilencedik első negyedévi eladási rekordja. A kiszállítások 0,1 százalékos növekedése mellett a gyártott darabszám az első negyedévben 1,3 százalékkal 672 ezerre növekedett 663 ezerről.

A 3,1 százalékkal zsugorodó európai autópiacon a BMW 0,1 százalékkal növelte eladásait, ezen belül Németországban 6,3 százalékkal, Nagy-Britanniában pedig 1,8 százalékkal. A német autópiac összességében mindössze 0,2 százalékkal bővült az első negyedévben, a nagy-britanniai pedig 2,4 százalékkal zsugorodott. A 10,1 százalékkal zsugorodó kínai piacon a gyártó 10,2 százalékkal növelte eladásait.

A BMW AG 22,462 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el az idei első negyedévben, 0,9 százalékkal kisebbet a 2018 első negyedévi 22,665 milliárd eurónál. Ezen belül a személygépkocsi üzletág forgalma 0,6 százalékkal 19,213 milliárd euróra csökkent 19,326 milliárd euróról. A cégcsoport adó előtti nyeresége 75,7 százalékkal 762 millió euróra csökkent 3,139 milliárd euróról, ezen belül a személygépkocsi üzletág idei első negyedévi adózás előtti nyeresége 27 millió euró veszteségbe fordult az egy évvel korábbi 2,281 milliárd euró nyereségből.

A csoport első negyedévi nettó nyeresége 74,2 százalékkal 588 millió euróra csökkent a 2018. első negyedévi 2,282 milliárd euróról. A személygépkocsi üzletág nettó nyeresége az adó előttivel szemben már nem lett negatív, 24 millió euróra csökkent 1,636 milliárd euróról.

A BMW csoport 1,4 milliárd eurót különített el első negyedéves eredménye terhére a német autógyárak között az emissziós értékek mérésében létrejött állítólagos megállapodás miatt az Európai Bizottságnál indult kartellvizsgálatot esetleg követő bírság fedezeteként. Emiatt éves tervében is 4,5-6,5 százalékos bevételarányos jövedelmezőségre számít személygépkocsi üzletágában a 2018-as 7,2 százalék után.

Az uniós versenyszabályok megsértésével vádolják a három német autógyártó óriást

A BMW csoport eladásainak „kismértékű” növekedését várja az idén a 2018-as 2,490 millió kiszállított személygépkocsi után. Adó előtti eredménye a tavalyi 9,627 milliárd euró után az idén 9,815 milliárd euróra emelkedik, a konszernnél foglalkoztatottak száma pedig a tavalyi 135 ezres szinten stagnál majd.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek