Mégis indulhat az EP-választáson a volt katalán elnök

Bíróság engedélyezte hétfőn Spanyolországban, hogy Carles Puigdemont volt katalán elnök képviselőjelöltként induljon az európai parlamenti választáson.

A döntéssel megsemmisítették a spanyol központi választási bizottság (JEC) egy héttel ezelőtti határozatát, amely kizárta a volt katalán elnököt és egykori szeparatista kormányának két tagját az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) nevű pártszövetség európai parlamenti választási listájáról. A három politikus ugyanis önkéntes külföldi száműzetésben él 2017 októberének vége óta, miután a katalán függetlenség egyoldalú kikiáltását követően elmenekültek a spanyol igazságszolgáltatás elől.

Az érintettek a kizárás miatt bírósághoz fordultak, amely helyt adott a kereseteiknek, és a JEC döntéséről megállapította, hogy az „nincs összhangban a joggal”.

A választási bizottságnál a spanyol konzervatív Néppárt (PP) és az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt kérte a katalán függetlenségi politikusok kizárását.

Pablo Casado, a PP elnöke hétfőn bejelentette: pártja az alkotmánybíróságon támadja meg a bíróság megengedő határozatát. „A spanyol demokrácia nem érdemli meg ezt a csúfolódást” – mondta, hangsúlyozva, hogy Puigdemont „szökevény”, aki közpénzen fizetett propagandát készül folytatni az ország ellen, amelyet képviselni igyekszik az Európai Parlamentben.

Brüsszel, 2019. április 10.
Carles Puigdemont volt katalán elnök brüsszeli sajtóértekezlete 2019. április 10-én. A Katalónia függetlenségéről rendezett népszavazással kapcsolatban Spanyolországban több bűncselekménnyel vádolt és emiatt belgiumi emigrációban élő Puigdemont bejelentette, hogy Együtt Katalóniáért nevű pártjával együtt jelölteti magát a májusi európai parlamenti választásokra.
MTI/EPA/Stephanie Lecocq

A katalán függetlenségi vezetők indulásának egyébként sem a spanyol legfelsőbb bíróság, sem az ügyészség nem látta akadályát a múlt héten. Utóbbi szerint az indulás megtiltása sértené a politikusok passzív választójogát, azaz a választhatóságukhoz való jogot.

Carles Puigdemont korábban hangot adott véleményének, miszerint az Európai Parlament tagjává választása esetén azonnal mentelmi jog illetné meg, és hazatérhetne Katalóniába anélkül, hogy a spanyol hatóságok őrizetbe vennék, habár elfogatóparancs van ellene érvényben.

Az EP jogi szolgálatának április 17-i közleménye szerint azonban ahhoz, hogy mentességet élvezhessen, előbb képviselői esküt kell tennie, méghozzá országának törvényei szerint előírt módon. Spanyolország esetében ez azt jelenti, hogy a volt katalán elnöknek Madridban személyesen kell megjelennie az eskütételen, ezzel azonban letartóztatását kockáztatja.

Az eddig ismertetett közvélemény-kutatások szerint Carles Puigdemont pártja várhatóan nem jut képviselethez az Európai Parlamentben május 26-án.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »