Megint elfogyott a Tesla pénze

Több mint kétmilliárd dolláros tőkeemelés végrehajtására készül a Tesla, miután az első negyedévet 700 millió dolláros veszteséggel zárta a vállalat. A Tesla 2010 közepén hajtotta végre első tőzsdei kibocsátását, de azóta minden évben veszteséget termelt. 

Az elektromos autókat gyártó, palo altói székhelyű vállalat csütörtökön bejelentette: azt tervezi, hogy 650 millió dollár értékben törzsrészvényeket, 1,35 milliárd dollár értékben pedig 2024-ben lejáró, átváltható kötvényeket bocsát ki. Emellett minden befektető 30 napon belül megemelheti 15 százalékkal ajánlatának értékét, ami azt jelenti, hogy akár 2,35 milliárd dollárt kasszírozhat a Tesla, amely tőkehelyzetének megerősítésére és általános vállalati célokra kívánja felhasználni a befolyt összeget. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója 10 millió dollár értékben vásárol részvényeket.

A Tesla csütörtökön be is nyújtotta az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek (SEC) az értékpapírokra vonatkozó bejegyzési nyilatkozatát. A New York-i tőzsdén több mint 5 százalékos pluszban, 245,65 dolláros árfolyamon indult a kereskedés a Tesla részvényeivel csütörtökön, jelenleg 240 dollár körül forognak a papírok.

  • Olcsó vagy drága?
Az első Tesla részvényeket 2010-ben 17 dolláros áron bocsátották ki, azóta a papírok többször jártak már 350 dollár felett is, ami – tekintve, hogy a cég fennállása óta éves szinten még nem termelt nyereséget – csakis a céggel kapcsolatos várakozásokkal magyarázható.

A vállalat néhány negyedév kivételével folyamatosan veszteségesen működik és nemrég még maga Elon Musk fogadkozott, hogy a Tesla nyereséges lesz és nem lesz szükség további tőkebevonásra. Aztán mégis elfogyott a pénz.

A Teslának súlyosabb gondja is van a Model 3-nál

Elon Musk szerint a Tesla nemsokára nyereséges lesz

Elon Musk már a múlt héten jelezte, hogy küszöbön áll egy tőkeemelés, miután az első negyedévet 700 millió dolláros veszteséggel zárta a vállalat, csalódást okozva a befektetőknek. Musk azt ígérte, hogy a harmadik negyedévtől újra nyereséges lesz a Tesla tevékenysége.

Elemzők hónapok óta azt jósolják, hogy a Teslának friss tőkét kell szereznie terjeszkedési terveinek finanszírozására, például a sanghaji gyár 7 milliárd dollár költséggel járó felépítéséhez. A múlt héten úgy vélekedtek, hogy a vállalat 1 és 3 milliárd dollár közötti összeget próbálhat gyűjteni, de ez jóval nagyobb költséggel jár majd, mint az egy évvel korábbi tőkeemelés.  A Tesla arra számít, hogy idén 2-2,5 milliárd dollárt fordít tőkeberuházásokra, a következő két év mindegyikében pedig 2,5-3 milliárd dollárt.

Forrás: MTI / Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »