Rendkívül jól teljesített az amerikai gazdaság az első negyedévben

A vártnál jóval nagyobb mértékben növekedett az amerikai gazdaság az idei első negyedévben, jóllehet erős ellenszelek hátráltatták: például a világgazdasági növekedés lassulása, a kereskedelmi feszültségek fokozódása és rekordhosszúságú részleges kormányzati leállás.

A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete pénteken közölte, hogy az első becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) az előző negyedévvel összevetve, évesítve 3,2 százalékkal nőtt január-márciusban. 2015 óta nem volt ilyen erős első negyedéve az amerikai gazdaságnak.

Elemzők 2,1 százalékos növekedésre számítottak a tavalyi utolsó negyedévben mért 2,2 százalék után. Még a Fehér Ház is alacsonyabb értéket várt a ténylegesnél: Larry Kudlow az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója a hét elején úgy nyilatkozott, hogy a növekedés megközelíti a 3 százalékot, amely a téli hónapokban általában gyengébb mint az év többi részében. Tavaly a harmadik negyedévben 3,4 százalékra, a másodikban 4,2 százalékra, az elsőben pedig 2,2 százalékra rúgott az évesített negyedéves GDP-növekedés.

Bár az idei első negyedévi növekedés a vártnál jóval erősebbnek bizonyult, a bővülés mintegy fele két olyan tényezőnek – a vállalati készletbefektetések megugrásának és a kereskedelmi deficit csökkenésének – köszönhető, amelyek hatása nem tartós. Emellett a személyes fogyasztások, a kormányzati kiadások és a vállalati tőkeberuházások hajtották a gazdaságot.

A személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, éves összevetésben 1,2 százalékkal nőttek, míg a tavalyi utolsó negyedévben 2,5 százalékkal. A személyes fogyasztások árindexe 0,6 százalék volt a negyedik negyedévi 1,5 százalék után, az élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított index pedig 1,3 százalékra rúgott január-márciusban, míg az előző negyedévben 1,8 százalékra.

Az adatok szélesebb körére támaszkodó második becslést május 30-én hozza nyilvánosságra az amerikai kereskedelmi minisztérium.

Elemzők arra számítanak, hogy a második negyedévben 2 százalék körüli értékre lassul a GDP-növekedés üteme, mivel a készletbefektetések és a külkereskedelem területén megfordul a tendencia. Az egész évre pedig 2,4 százalékot várnak a tavaly elért 2,9 százalék után – a lassulást az okozza, hogy kifut a 2017-ben elfogadott adócsökkentési reform, valamint a kormányzati kiadások megnövelésének hatása.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek