Az IMF szerint tartós lejtőre került az olasz gazdaság

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán közölt előrejelzése szerint Olaszország GDP-arányos államadóssága 2024-ig folyamatosan nőni fog, pedig már most is a második legmagasabb az euróövezetben Görögország után.

Az IMF legújabb előrejelzése szerint a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított olasz államadósság 2019 és 2024 között állandóan nőni fog, 2024-ben már a GDP 138,5 százaléka lesz. 2021-ben az államadósság refinanszírozására már a GDP jelentős hányadát, 24,7 százalékát kell fordítani. Az olasz gazdaság tavaly 0,9 százalékkal nőtt, de az IMF becslése szerint az olasz hazai össztermék idén mindössze 0,1 százalékkal bővül.

Az olasz GDP-arányos államadósság tavaly 132,1 százalék volt – mely több, mint duplája az EU által elvárt maximális 60%-nak – a hiány csökkentésére ugyanakkor nem sok hajlandóságot mutat az olasz kormányzat.

Tavaly év végén ugyan az Európai Unió nyomására belementek abba, hogy az idei éves hiánycélt a tervezett 2,4%-ról 2,04%-ra szorítsák le, de ennek valódi teljesülésére már most, az első negyedév végén is csak minimális esély mutatkozik.

A Bloomberg tegnapi jelentése szerint az olasz kormány ugyanis arra készül, hogy rontja az idei évre vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését, és 2,5 százalékra emeli a költségvetési hiány várható mértékét. Az, hogy ezt a számot végül tartani tudja-e a kormány, szintén kérdéses, az IMF ugyanis már 2,7%-os költségvetési hiánycélt vár.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Egy másik nemzetközi intézmény, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet OECD) is borúlátóan vélekedik az olasz államadósság alakulásáról, április eleji jelentésében ugyanis azt közölte, hogy az idei hiány a GDP 133,8 százaléka, a jövő évi pedig a GDP 134,8 százaléka lesz.

Az olasz gazdaság statisztikailag tavaly recesszióba került, miután a harmadik negyedévi 0,1 százalék után a negyedik negyedévben is 0,1 százalékkal zsugorodott a hazai össztermék az előző negyedévhez képest. Az éves GDP-növekedés a harmadik negyedévi 0,6 százalék után a negyedikben nulla százalék lett Olaszországban.

Forrás: MTI/Reuters/Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »