Tovább olvadt az ellenzék előnye Isztambulban

A Törökországban kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kérelmezi a legfőbb választási tanácsnál, hogy Isztambul minden kerületében számolják újra a múlt vasárnapi helyhatósági választás szavazatait, miután a nem hivatalos végeredmény szerint az ellenzék jelöltje szerezte meg a főpolgármesteri széket – jelentette be Ali Ihsan Yavuz, az AKP elnökhelyettese vasárnap isztambuli sajtótájékoztatóján. 

Yavuz közölte: az isztambuli kerületek egy részében kedd óta zajló újraszámlálás eredményeképpen az először érvénytelennek minősített szavazatok 70 százalékát már újra feldolgozták. A kormánypárti induló, Binali Yildirim szavazatai 4334-el nőttek, így a két fő jelölt közötti különbség 16 ezer 442-re csökkent – tette hozzá. Mint fogalmazott: az AKP nem véletlenül állítja, hogy felmerül a csalás gyanúja. Az első összeszámlálás során történt szabálytalanságok és a visszaélések szervezettek voltak, nem csupán hibákról van szó – hangoztatta.

A török ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) támogatói a párt ankarai székházánál 2019. április 2-án. A nem hivatalos végeredmény szerint Ekrem Imamoglu, a párt isztambuli polgármesterjelöltje győzött a kormánypárt jelöltjével szemben a március 31-i török önkormányzati választásokon. MTI/EPA

Az AKP szembetűnő szabálytalanságokra hivatkozva először kedden nyújtott be fellebbezést az isztambuli eredmény ellen. Az AKP elnökhelyettese jelezte: a kormánypárt semmilyen olyan lépést nem tett a választást követően, amely jogellenes lenne, és a végsőkig élni fog minden törvényes lehetőséggel, hogy eloszlassa a csalás lehetőségével kapcsolatos gyanút.

A Habertürk helyi médium pénteken már arról számolt be, hogy AZ AKP már nem csak újraszámlálást hanem az isztambuli helyhatósági választások eredményének teljes megsemmisítését kérte a választási hatóságoktól.

Erdogan nem akar belenyugodni Isztambul elvesztésébe

A nem hivatalos végeredmény szerint az AKP másfél évtized után elveszíteni látszik Isztambult és a fővárost, Ankarát is, bár utóbbit nagyobb, csaknem négy százalékos lemaradással. Isztambulban, ahol mintegy 10,5 millió volt a választásra jogosultak száma, a két fő esélyes között eredetileg mindössze 24 808 voks volt a különbség, Yildirim a szavazatok 48,51, míg a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje, Ekrem Imamoglu a 48,79 százalékát szerezte meg. Az újraszámlálások következtében ez az előny lassan fogyni kezdett, a pénteki jelentések szerint mintegy 17 ezer szavazatra, a hétvégi információk szerint pedig immár 16.500 alá.

A helyhatósági választás eredményét a közvélekedés fokozott jelentőségűnek tartja, miután ez volt az első megmérettetés a tavaly júniusi elnök- és parlamenti választás, majd az elnöki rendszer júliusi életbe lépése óta.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »