Ukrán elnökválasztás: toronymagasan vezet a humoristából lett politikus

A voksok negyven százalékának összeszámlálása alapján Volodimir Zelenszkij humorista közel kétszer annyi szavazatot szerzett az ukrajnai elnökválasztás első fordulójában, mint Petro Porosenko hivatalban lévő államfő – közölte hétfőn az UNIAN hírügynökség.

A központi választási bizottság részeredményei szerint Zelenszkij a szavazatok 30,2 százalékát gyűjtötte össze, Porosenkóra pedig a résztvevők 16,7 százaléka adta voksát. A harmadik helyen Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje, volt miniszterelnök végzett a szavazatok 13,1 százalékával, a negyedik pedig Jurij Bojko ellenzéki jelölt 11,5 százalékkal. A többi jelölt hét százaléknál kevesebb szavazatot kapott.

A választási bizottság részeredményeiből ítélve – ha a többi voks összeszámlálásakor nem változik érdemben a sorrend – a második fordulóban Zelenszkij és Porosenko méri össze erejét. Timosenko választási stábjának vezetője, Szerhij Szoboljev azonban azt állította, hogy az ő szavazatszámlálásuk alapján nem Porosenko, hanem az ő jelöltjük végzett a második helyen. Ők már a szavazatok több mint 63 százalékát feldolgozták, és ezek alapján Zelenszkij a voksok 28,1, Timosenko 16,1, Porosenko pedig 15,2 százalékát szerezte meg – mondta Szoboljev.

Kijev, 2019. április 1.
Az ukrajnai elnökválasztáson induló Volodimir Zelenszkij humorista sajtótájékoztatót tart a kijevi kampányközpontjában 2019. március 31-én, az elnökválasztás első fordulójának urnazárása után.
MTI/AP/Emilio Morenatti

Porosenko kampányemberei viszont hisznek a hivatalos részeredményeknek, és úgy gondolják, hogy a hivatalban lévő elnök a továbbjutó, ráadásul több esélye van megnyerni a második fordulót, mint Zelenszkijnek. Az UNIAN hírügynökség idézte a választási stábjuk szóvivőjét, Oleh Medvegyevet, aki azt mondta, hogy az államfőnek nagyobb tartaléka lesz a második fordulóban, mint Zelenszkijnek. Kifejtette, hogy az első forduló szavazóit két kategóriába lehet sorolni: azokra, akik „poénből” szavaztak, és azokra, akik nem, és az előbbiek tábora már kimerült.

„Most azokért folytatódik majd a harc, akik nem poénből szavaztak, és úgy gondolom, hogy ebben a küzdelemben éppen Porosenkónak van több esélye, mint Zelenszkijnek” – mondta a szóvivő. Medvegyev szerint az első fordulóban az elégedetlen szavazók választás előtt álltak: vagy a humorista Zelenszkijre adják a voksukat vagy a többi jelölt valamelyikére. Szerinte számukra van „egy határ, egy kritérium, vannak valamilyen indikátorok”, amelyek alapján arra jutottak, hogy komolytalan Zelenszkijre szavazni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek