A brit kormányt nem hatja meg, hogy milliók követelik a Brexit leállítását

A brit kormány kedd este közölte, hogy nem kívánja visszavonni a Brexit-folyamat elindításáról hozott döntését, annak ellenére sem, hogy milliók írták alá az ezt követelő hivatalos petíciót.

Kedd estig csaknem 5,8 millióan írták alá a brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján a minap megjelent felhívást, amely követeli, hogy a kormány vonja vissza a Brexit-folyamat elindításról két éve hozott döntést, és az Egyesült Királyság maradjon az Európai Unió tagja. Ez a szavazásra jogosult felnőtt brit lakosság 11 százaléka, ami rekord a hasonló hivatalos petíciós kezdeményezések történetében. Az aláírások száma óránként továbbra is több ezerrel növekszik.

A brit Brexit-ügyi minisztérium kedd este kiadott közleménye szerint ugyanakkor a kormány továbbra is szilárdan kitart azon álláspontja mellett, hogy nem vonja vissza a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról, vagyis a kilépési folyamat elindításáról két éve tett bejelentést, mivel tiszteletben kívánja tartani a brit EU-tagságról 2016-ban tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – népszavazás eredményét.

A tárca közleménye szerint a kormány elismeri, hogy a Brexit törlését követelő petíció aláíróinak száma „jelentős”. Mindazonáltal a 2016-os népszavazáson a választópolgárságnak csaknem a háromnegyede részt vett, és közülük 17,4 millióan szavaztak arra, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból. A minisztérium szerint ez a legnagyobb demokratikus felhatalmazás, amelyet brit kormány valaha is kapott.

Mindemellett a 2017-es parlamenti választásokon a résztvevők több mint 80 százaléka olyan pártokra voksolt – beleértve az ellenzéket -, amelyeknek választási programjában szerepelt a kötelezettségvállalás az EU-tagságról tartott referendum eredményének tiszteletben tartására.

A közlemény szerint a brit kormány tartja magát e kötelezettségvállaláshoz, a kilépésről hozott döntés visszavonása ugyanis a brit népnek tett ígéret megszegése lenne, amely helyrehozhatatlan károkat okozna a közbizalomban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek