Az amerikai whiskey-exporton is meglátszik a vámháború hatása

2018 második felében jelentősen csökkent az amerikai whiskey kivitel, miután a kereskedelmi partnerek magasabb vámot róttak ki a szeszes italra annak következtében, hogy Donald Trump elnök megemelte az acél és alumínium behozatalára vonatkozó díjakat – jelentette egy ipari csoport csütörtökön.

Kanada, Kína, Mexikó és az Európai Unió tavaly 10-25-ig terjedő százalékos importvámmal sújtotta az amerikai whiskey-t és bourbon-t, ami a washingtoni székhelyű Distilled Spirits Council legutóbbi jelentése alapján a szeszes ital exportjának 11 százalékos csökkenését vonta maga után az év második felében.

2018 első hat hónapjában a whiskey-export még 28 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, részben az olyan cégeknek köszönhetően, mint a Brown-Forman, a Jack Daniels gyártója, valamint a gyors külföldi szállításoknak – különösen Európába.

A whiskey-export összességében 5,1 százalékkal, 1,18 milliárd dollárra emelkedett 2018-ban, ami jelentős csökkenés a 2017-ben tapasztalt 16 százalékos növekedéshez képest.

Az Európai Unióba irányuló export az év második felében 13,4 százalékkal csökkent, míg az első hat hónap során még 33 százalékkal emelkedett. Az EU, amely 25 százalékos importvámot vetett ki az amerikai whiskey-re, a szeszes ital legnagyobb piaca – a teljes export közel 60 százalékát teszi ki.

Márciusban a Brown-Forman elmondta, hogy a vámtarifák költsége az elsődleges oka annak, hogy a kulcsfontosságú európai piacokon jelentősen csökkent a harmadik negyedévi bruttó haszonkulcs. Hozzátették, hogy ha maradnak a vámok, az 2019-ben az eladásokat is veszélyezteti.

„Az amerikai whiskey-export vesztesége egyre gyorsul, és ez csak és kizárólag a folyamatos és globális kereskedelmi vitáknak köszönhető” – fogalmazott Chris Swonger, a Distilled Spirits Council vezetője.

Forrás: Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »