Jól járnak a Volkswagen dolgozói

A kollektív bérmegállapodás részeként a Volkswagen német autógyártó vállalat a 2018-as évre fejenként 4750 euró bónuszt fizet ki mintegy 100 ezer dolgozójának – derült ki kedden a vállalat belső hírleveléből.

Ez a legnagyobb összegű kifizetés 2015 óta, ekkor a munkavállalók 5900 euró sikerdíjat kaptak. Az üzemi tanács vezetője, Bernd Osterloh méltatta a döntést. „Úgy tisztességes, hogy a dolgozók is részesedjenek a sikerből” – mondta.

A Volkswagen szabályai alapján azok a munkavállalók, akik jogosultak részesedni a vállalat profitjából, a dízelbotrány miatt 2017-ben és 2016-ban kevesebb, 2905 euró összegű bónuszban részesültek.

A VW-csoport – melynek része az Audi, a Porsche, a Seat és több más márka – hivatalosan március 12-én teszi közzé a 2018-ra vonatkozó teljes pénzügyi beszámolóját, de a vállalatcsoport nemrégiben előzetes adatokat hozott nyilvánosságra. Ezek szerint 2018-ban a vállalat működési eredménye 13,9 milliárd euró volt, 0,7 százalékkal több, mint 2017-ben. A nettó eredmény megközelítette a 11,8 milliárd eurót, 5,8 százalékkal haladta meg az előző évit.

Szintén nőtt 2018-ban az eladott autók száma, a cégcsoport világszerte 10,9 millió autót értékesített, ami 1,1 százalékkal több, mint 2017-ben. A Volkswagen 235,9 milliárd eurós árbevételt könyvelt el a 2018-as üzleti évre, ez 2,7 százalékkal haladta meg a 2017-est.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »