Maradnak a Fehéroroszország elleni uniós szankciók

Az Európai Unió hétfőn egy évvel meghosszabbította a Fehéroroszország ellen elrendelt, még hatályban lévő szankciókat.

Az EU 2016-ban eltörölte a Minszk elleni korlátozások többségét, négy személy ellen azonban hatályban maradtak a vagyonbefagyasztást, valamint beutazási tilalmat tartalmazó büntetőintézkedések, illetve érvényben maradt az uniós fegyverembargó is. Ezeknek a hatályát tolta ki most 2020. február 28-ig az Európai Unió Tanácsa.

A négy érintett személy két ellenzéki politikus, egy üzletember és egy újságíró közel húsz évvel ezelőtti, máig nem tisztázott eltűnésével hozható összefüggésbe. A korlátozásokat továbbra sem kell alkalmazni a biatlonfelszerelések, valamint bizonyos sportpuskák és sportpisztolyok exportjára.

Az Európai Unió eredetileg 2004-ben rendelt el korlátozó intézkedéseket Fehéroroszországgal szemben a fent említett személyek eltűnésével kapcsolatban, majd később további szankciókat is elfogadtak a nemzetközi választási és emberi jogi normák megsértése, a civil társadalom és az ellenzék elnyomása miatt.

Az EU azután döntött a szankciók többségének eltörlése mellett, hogy a korábbiaknál átláthatóbb módon, nyugodt légkörben tartottak elnökválasztást 2015 októberében Fehéroroszországban, és szabadon engedtek hat politikai foglyot.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás