ET: veszélyben a sajtószabadság Európában

A második világháború vége óta nem volt ilyen törékeny helyzetben a sajtószabadság Európában, ezért mielőbbi határozott politikai intézkedésekre van szükség – figyelmeztetett kedden közzétett jelentésében az Európa Tanács.

Az ET arról számolt be, hogy jelentősen romlott a médiaszabadság helyzete az elmúlt években Európában: tavaly mintegy 140 súlyos jogsértésről érkezett bejelentés az értékelés összeállításában részt vevő tizenkét nemzetközi újságíró-szervezethez.

Az újságírók elleni támadások száma folyamatosan emelkedik, tavaly kétszer annyi halálos fenyegetést jelentettek, mint egy évvel korábban. Emellett sok riportert önkényesen tartanak fogva egyes országokban, új törvények szűkítik a hatóságok és a kormányzat ellenőrzését végző szabad sajtó tevékenységét, valamint több újságíró-gyilkosság ügyében továbbra sincs előrelépés a tettesek felelősségre vonásában.

Tájékoztatásában a páneurópai szervezet külön aggályosnak nevezte, hogy “Olaszországban kimagasló mértékben megnőtt a jelentett jogsértések száma, Magyarországon a média nagyon magas arányban koncentrálódik a kormánypárti oligarchák kezében, Törökország továbbra is az újságírók legnagyobb bebörtönzője a világon, Oroszországban pedig a kormány súlyosan korlátozza a szólásszabadság terét”. Ezen négy országgal röviden önálló fejezetben is foglalkoztak a dokumentumban.

“Határozott és összehangolt politikai cselekvésre van szükség a tagországok és a szervezet részéről, hogy visszafordítsuk a sajtószabadság romlásának trendjét és erősítsük az újságírók védelmét” – hangsúlyozta Thorbjorn Jagland, az ET főtitkára. “A szólásszabadság kulcsfontosságú az összes többi emberi jog érvényesüléséhez is, ezért nagy figyelmet kell rá fordítaniuk a tagállamoknak” – tette hozzá.

A jelentés elkészítésében tizenkét nemzetközi újságíró-szervezet vett részt, köztük az Európai Újságíró Szövetség (EFJ), a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ), a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ), az Európai Újságírók Szövetsége (AEJ) és a Riporterek Határok Nélkül (RSF).

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A Mueller-bizottság nem talált bizonyítékot Trumpék ellen

A Trump-kampány munkatársai valóban nem játszottak össze oroszokkal, de ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy hasznukra válhatnak Moszkva törvénytelen akciói a választás befolyásolására - derül ki a mintegy 400 oldalas Mueller-jelentésből, amelyet az igazságügyi minisztérium honlapján tették közzé csütörtökön és részleteit az amerikai sajtó hozta nyilvánosságra.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás