A Facebook is készül az EP-választásokra

A politikai hirdetésekre vonatkozó szabályok szigorítását jelentette be hétfőn a Facebook, hogy megnehezítse a külföldi beavatkozásokat a közelgő európai parlamenti (EP-) választásokba.

“A politikai és a különböző ügyekhez kapcsolódó hirdetéseket engedélyeztetni kell majd, és azt is fel fogjuk tüntetni, hogy ki fizetett ezekért” – mondta Nick Clegg, a Facebook globális kommunikációs részlegének vezetője brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta, hogy a módosítások nem csak a nyíltan egyes jelölteket vagy pártokat támogató hirdetésekre fognak vonatkozni, hanem azokra is, amelyek olyan, rendkívül átpolitizált témákról szólnak, mint például a bevándorlás.

Elmondta, hogy ezen új szabályokat mintegy két hónappal az EP-választások előtt, március végén kezdik majd alkalmazni Európában, globálisan pedig még június vége előtt. Hozzátette, hogy Indiában, Izraelben és Ukrajnában ugyancsak nem várnak nyárig, hanem már a tavaszi választások előtt életbe lépnek a szóban forgó előírások.

Minden politikai hirdetés hét éven keresztül megtalálható lesz egy nyilvánosan hozzáférhető adatbázisban, továbbá tudható lesz, hogy ki és mennyit fizetett értük, ahogy az is, hogy hányan látták őket, s milyen korú, nemű, lakóhelyű emberekről van szó. A vállalat hasonló átláthatósági szabályokat vezetett be az Egyesült Államokban is a tavaly év végi félidős választások előtt.

Clegg arról is beszámolt, hogy új regionális központokat hoznak létre Dublinban és Szingapúrban, amelyekben a választásokhoz kapcsolódó tartalmakat elemzik majd.

Az alelnök tagadta azokat a vádakat, amelyek szerint a Facebook árulná a felhasználói adatait a hirdetőknek. “A felhasználói adatok áruba bocsátása nemcsak helytelen lenne, de az üzleti modellünket is aláásná, mivel csökkentené a szolgáltatásunk egyedi értékét” – emelte ki.

A tavaly kirobbant Cambridge Analytica-botrány óta megnőtt a nyomás a közösségi oldalon, hogy eszközöljön változtatásokat a szabályzatában. Az incidens azután látott napvilágot, hogy kiderült: közel 90 millió Facebook-felhasználó adatait oszthatták meg a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó céggel, amely ezek feldolgozásával próbált képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról az előző elnökválasztás előtt, és így személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint tesztelgetett Észak-Korea

Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

Read More »

Trump már nem elégszik meg a vámtarifák emelésével

Trump felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, hozzák haza a Kínába kiszervezett termelést, a szállítással foglalkozó vállalatok pedig állítsák le a Kínából érkező fentanyl Amerikába szállítását. Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás