Észak-Korea és az USA titkos kapcsolata

Washington és Phenjan hírszerzői egy évtizeden keresztül titkos kapcsolatot tartottak fenn egymással – jelentette internetes oldalán a The Wall Street Journal című lap hétfőn.

A lap állítása szerint a titkos csatornán keresztül folytatott párbeszéd még a legfeszültebb időszakokban is lehetővé tette a kommunikációt, foglyok szabadon bocsátását és végső soron előkészítette az utat Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tavaly júniusi, történelminek nevezett szingapúri csúcstalálkozójához.

A titkos kapcsolattartást a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) bonyolította, és ennek köszönhetően 2012-ben – tehát az előző elnök, Barack Obama kormányzata idején – két CIA-tisztségviselő is járt Észak-Koreában. A The Wall Street Journal meg is nevezi őket: Michael Morell, a CIA akkori igazgatóhelyettese és legalább egy utódja, Avril Haines utazott el a kelet-ázsiai országba.

Obama elnökségének utolsó szakaszában ez a kapcsolat „elaludt”. Mike Pompeo, jelenlegi külügyminiszter még CIA-igazgatóként élesztette újra, amikor – 2017 augusztusában – két munkatársát Szingapúrba küldte, hogy ott tárgyaljanak észak-koreai kollégáikkal.

2018 elejére az amerikai és az észak-koreai hírszerzés képviselői már egy sor nyilvános megbeszélést is tartottak – írta a The Wall Street Journal, megjegyezve, hogy a hírszerzési kapcsolatoknak fontos szerepük volt az első Trump-Kim találkozó létrejöttében, mint ahogyan a hírszerzők most is részt vesznek a második csúcstalálkozó előkészítésében. Az amerikai hírszerzés partnere állítólag az a Kim Jong Csol volt, aki korábban az észak-koreai hírszerzést vezette, és akit a múlt héten a Fehér Házban fogadott Donald Trump elnök is.

A lap véleménye szerint azonban nemcsak ezek a különleges kapcsolatok járultak hozzá Washington és Phenjan közeledéséhez. Ebben segített Phenjan és Szöul viszonyának javulása is.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Információi forrásait a The Wall Street Journal nem nevezte meg, csupán általában hírszerzési forrásokról, valamint az Obama-kormányzat és a Trump-adminisztráció tisztségviselőiről írt. Értesüléseit sem a CIA, sem a külügyminisztérium, sem a Fehér Ház nem kívánta kommentálni.

Hétfőn egyébként a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) közzétett egy tanulmányt, amelyben azt állítja, hogy egy eddig nem ismert ballisztikusrakéta-bázist azonosított Észak-Koreában. Victor Cha, a tanulmány egyik összeállítója az NBC televíziónak azt mondta: „az észak-koreaiak nem fognak tárgyalni olyan dolgokról, amelyeket nem hoztak nyilvánosságra”.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »