A német központi bank elnöke nem aggódik a tőzsdei árfolyamesések miatt

A világ tőzsdéinek a héten tapasztalt jelentős esése korrekciós folyamat, nem pedig egy nagyobb összeomlás előjele – nyilatkozta pénteken Jens Weidmann, a német központi bank, a Bundesbank elnöke a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) évenkénti találkozóján az indonéziai Bali szigetén fekvő Nusa Dua luxusüdülőhelyen.

Jens Weidmann szerint a héten tapasztalt nagy mértékű tőzsdei árfolyamesés, mely a technológiai szektort különösen súlyosan érintette, mindössze korrekciós folyamatot jelent. A Bundesbank elnöke hozzátette: a héten történt csökkenés kapcsán figyelembe kell venni, hogy az év eleje óta számos tőzsdei részvény árfolyama erőteljesen emelkedett az Egyesült Államokban is.

Weidmann továbbá hangsúlyozta, hogy a világgazdaság számára jelenleg a legnagyobb kockázatot a globális kereskedelmi konfliktusok további eszkalálódása jelentheti, különösen az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi viszály.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A 30 vezető amerikai iparvállalat DJIA-mutatója szerda óta több mint 5 százalékot veszített értékéből. A részvényárfolyamok esését az emelkedő kamatoktól és a globális kereskedelmi konfliktusok hatásaitól való félelem váltotta ki.

Pénteken felpattantak a tőzsdei árfolyamok, az előző két napon nagy esést mutatott részvények különösen jól teljesítenek. Az ázsiai tőzsdék nyomdokain haladva röviddel tizenkét óra előtt a vezető nyugat-európai tőzsdék pluszban álltak, a londoni FTSE100 index 0,73 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,56 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató 0,51 százalékos emelkedést jelzett.

Forrás: MTI/APA/DPA

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »