Az EU keményebb fellépést tervez a pénzmosással szemben

Az Európai Unió tagállamainak bel- és igazságügyi minisztereiből álló tanács a pénzmosás elleni új irányelvet fogadott el, amely büntetőjogi előírásokkal kívánja megnehezíteni, illetve megakadályozni a bűnözők hozzáférését pénzügyi forrásokhoz, melyeket többek között a terrorizmus finanszírozására használhatnának fel – közölte az uniós tanács csütörtökön.

Az új intézkedések közé tartozik a minimumszabályok megállapítása a pénzmosással kapcsolatos bűncselekmények meghatározására és a szankciókra vonatkozóan. A pénzmosás büntetési tételének felső határa négy év szabadságvesztés lesz, és a bírák ezen felül további szankciókat és intézkedéseket szabhatnak ki – például elrendelhetik az elkövetők ideiglenes vagy végleges kizárását a közbeszerzésekből, valamint pénzbírsággal is sújthatják őket. Súlyosbító körülménynek kell majd tekinteni, ha a pénzmosási tevékenységet bűnszervezetben, illetve egyes szakmai tevékenységek gyakorlása során követték el.

Újdonságnak számít továbbá az, hogy bizonyos pénzmosási tevékenységekért jogi személyek is felelősségre vonhatóak lesznek, és többféle szankcióval sújthatók. Ilyen lehet egyebek mellett az állami támogatásokból való kizárás, az igazságügyi felügyelet alá történő helyezés vagy a bíróság által elrendelt felszámolás.

Az új jogszabály emellett a nyomozásokra vonatkozó közös rendelkezések megállapításával megszünteti a határokon átnyúló igazságügyi és rendőrségi együttműködés előtt álló akadályokat. A határokon átnyúló ügyeket illetően az új irányelv tisztázza, hogy melyik tagállam rendelkezik joghatósággal, valamint hogy az érintett tagállamoknak milyen módon kell együttműködniük és miként kell bevonniuk az uniós ügyészségi együttműködési szervezetet, az Eurojustot.

A tagállamoknak 24 hónap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy az irányelvet átültessék saját jogrendjükbe.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »