Kémkedés gyanúja miatt számos segélyszervezetet kiutasítottak Pakisztánból

Legalább 18 nemzetközi segélyszervezet kiutasítását rendelte el a pakisztáni kormány, feltehetően kémkedés gyanúja miatt – közölték belügyminisztériumi tisztségviselők. Az érintett szervezetek két hónapot kaptak, hogy befejezzék a munkájukat és elhagyják az országot.

Magukat megnevezni nem kívánó belügyminisztériumi források szerint a nemzetközi szervezetek közt van többek között a Nyílt Társadalom Alapítvány, a Save the Children, a Plan International és az ActionAid is.

A döntést hivatalosan egyelőre nem indokolták. Értesülések szerint a pakisztáni titkosszolgálatok azt gyanítják, hogy nyugati országok – köztük az Egyesült Államok is – e szervezeteket használták fel az országon belül folytatott kémtevékenységekre.

Iszlámábád már három éve igyekszik az ország területén karitatív munkát végző szervezeteket kiutasítani Pakisztánból, elemzők szerint a mostani döntés is ennek a folyamatnak a része.

A szervezetek folytathatják a munkát, amennyiben az új, szigorúbb szabályok szerint újra bejegyeztetik magukat – tették hozzá a belügyi illetékesek.

A döntés állítólag annak a pakisztáni titkosszolgálati jelentésnek a következménye, amely szerint a Save the Children színlelt oltási programot folytatott, hogy amerikai katonáknak segítsen megtalálni Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorista szervezet vezérét, akit 2011-ben öltek meg az Egyesült Államok hadseregének katonái az észak-pakisztáni Abbottábádban.

A Save the Children tagadta a vádakat, munkatársuk pedig, aki az oltási programot állítólag vezette, továbbra is börtönben van.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek