Nem úszta meg korrupciós ügyét a volt maláj kormányfő

Letartóztatták Najib Razak volt maláj kormányfőt, akit korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolnak – közölte a Malajziai Korrupcióellenes Bizottság (MACC) szerdán. A politikust helyi idő szerint szerda délután fogták el, és csütörtökön már bíróság elé is áll Kuala Lumpurban – írta közleményében a szervezet.

Najibot többrendbeli törvénysértéssel vádolják, de ő következetesen tagadja az ellene felhozott vádakat. A volt miniszterelnök állítólag 628 millió dollárnak megfelelő összeget utaltatott át saját bankszámlájára az általa létrehozott 1MDB fejlesztési alapból. Az 1MDB kasszájából összesen 4,5 milliárd dollárnak megfelelő összeg tűnt el, az ügyben Najib bizalmasai is érintettek.

A 2018. május 22-i képen Najib Razak volt malajziai miniszterelnök (k) a meghallgatására érkezik a Malajziai Korrupcióellenes Bizottság (MACC) épületéhez Putrajayában. 2018. szeptember 19-én letartóztatták a korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolt politikust, aki másnap bíróság elé áll. (MTI/AP/Vincent Thian)

Najib Razak 2009 és 2018 májusa között vezette a délkelet-ázsiai országot. Kormányzása során elhallgattatta az őt bíráló hangokat, de az idén megválasztott új kabinet leporolta a korábbi vádakat, valamint megtiltotta a volt kormányfőnek és feleségének, hogy elhagyják az országot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Nem engedik külföldre utazni a volt malajziai miniszterelnököt

Kína terjeszkedését is fékezné az új maláj miniszterelnök

A 65 éves exkormányfő az új kormány által indított bosszúhadjárat áldozatának tartja magát, és megfogadta, tisztára mossa nevét a per során. Najib azt állította, hogy a kifogásolt összegeket a szaúd-arábiai királyi családtól kapta politikai adományként.

Najib 2009-ben hozta létre az 1MDB alapot, amelyet a gazdasági fejlődést hosszú távon előmozdító kezdeményezések finanszírozására hoztak létre, de többmilliárdos veszteséget halmozott fel az évek során. A nemzetközi méretűvé dagadt botrány – amelyet legalább hat ország, köztük Szingapúr, Svájc és az Egyesült Államok is vizsgál – nagyban hozzájárult Najib májusi választási vereségéhez. Az 1MDB fő célpontjai a stratégiai fejlesztési projektek az energetika, az ingatlanpiac, a mezőgazdaság és a turizmus voltak.

Forrás: MTI/Reuters/AP/dpa/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »